A VÁRFOK GALÉRIA ÉS A SPIRITUSZ GALÉRIA RÉSZVÉTELE A BUDAPEST ART FAIR 2010-EN

2010.11.19

Mint minden évben, a 2010-ben 20 éves Várfok Galéria idén is részt vesz a Budapest Art Fair művészeti vásáron.
Sőt, tavalyhoz hasonlóan a Spiritusz Galéria, a Várfok Galéria filiálégalériája külön standdal jelentkezik a Várfok Galéria standjának szomszédságában.

Mindkét stand a budapesti Műcsarnok épületének apszisában helyezkedik majd el, egymáshoz képest szimmetrikusan.
Mindkét stand számos, még korábban kiállításon nem látott művet mutat majd be, ritkaságokkal kiegészítve. Így a Várfok Galéria standján két igen korai Mulasics László festmény, illetve egy korai Nádler István szobor lesz majd látható többek között. A Spiritusz Galéria standja egy videó-installációval egészül ki idén, emellett izgalmas festményeket, szobrokat és fotókat mutat be.
Mindkét Galéria a teljes művészkörét képviseli majd a Budapest Art Fair alatt.
rolex submariner replica
 Várjuk sok szeretettel!

This week we would like to highlight some rolex submariner replica watches that were extremely innovative for their time. Circumstance and necessity created the perfect climate for these replica watches to be developed, and their engineers weren't sparing with aesthetics either. The Omega Marine, the rolex submariner, and the Airain Type 20 meld beauty and (pretty impressive) brains into some very compelling watches.

rolex replica watches

Praktikus információk:

Budapest Art Fair 2010
2010.11.25-28
Műcsarnok / Hősök tere
1146 Budapest, Dózsa György út 37.
www.budapestartfair.com
Nyitva tartás: csütörtök, péntek: 11-20; szombat: 10-22 ; vasárnap: 10-19


Várfok Galéria
1012 Budapest, Várfok u. 14.
galeria@varfok-galeria.hu
www.varfok-galeria.hu
Tel./Fax: (36 1) 213 5155
Mobil: (36) 30 562 2772
Különleges nyitva tartás a Budapest Art Fair alatt:
kedd (23): zárva, szerda-péntek (24-26): 11-18, szombat (27): 10-13



Spiritusz Galéria
1075 Budapest, Madách I. út 3.
galeria@spiritusz-galeria.hu
www.spiritusz-galeria.hu
Tel.: (36) 30 846 2998

A Spiritusz Galéria a vásár ideje alatt, 2010. november 22-től november 29-ig bezárólag zárva tart. Érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet.

english »
Archívum
201820172016201520142013
201220112010200920082007
20062005
SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu