Várfok terem
Győrffy László: A testrészek halála
2010.09.09 - 2010.10.09Szeretettel meghívjuk a Várfok Galéria Várfok Termébe 2010. szeptember 9-én, csütörtökön 18 és 20 óra között Győrffy László A testrészek halála című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Nemes Z. Márió költő, kritikus.
A Várfok Galéria augusztusi nyári szünete után egy meghökkentő kiállítással indítja az új évadot, mely Győrffy László legújabb műveit mutatja be. A rézkarctól a festményen át a hét főbűn fogalmát különböző technikákon keresztül boncolgató kiállítás bejárati ajtajára nem véletlenül kerül fel a „18-as karika”.
Győrffy László (Budapest, 1976) most a rézkarc műfaját választotta gondolatai közvetítésére alkalmazandó médiumként, mely egy különleges képi világ létrehozására adott lehetőséget, valamint egy másfajta hozzáállást is közvetít. A hét képet magába foglaló sorozatból összesen hét nyomat készült – a műfajon belül szokatlan módon -, mely „7x7-es” szériákból egy eredeti formájában lesz látható a kiállításon, kettő pedig gouache és akvarell festék által átlényegítve - egyenként egyedileg átalakított formában. „Az ismétlés pokla – 7x7 főbűn címet viselő anyag Stephen Kinget idézve („az ismétlés a Pokol”) az emberi természet és az alkotás kényszerességét, ciklikusságát hozza közös nevezőre, érvénytelenítve az eredetiség metafizikáját. […] Ily módon a hét főbűn most bemutatott változatainak talán nincs is „igazi” verziója: a kiállítás központi gondolata, hogy minden kép mögött egy másik kép rejtőzik, így nincsen kitüntetett nézőpont vagy rögzített igazság, csak egy végtelenül heterogén, performatív áramlás”, vallja saját műveiről Győrffy.
A rézkarcokat teljes egészében Győrffy hozta létre – a lemezek előkészítésétől kezdve a maratásig -, rézkarctűt használva. E hagyományos, klasszikus technika szokatlanul hat a különböző papírokon kirajzolódó, erőteljes, sokszor csak felnőtt-szemeknek ajánlott motívumokkal párosítva. E halmozódó, burjánzó formákat írja később felül „infantilis” rajzkiegészítéseivel, egyfajta moralitás nélküli víziót tolmácsolva. A képeken előtűnő asszociációs játék, prédikációs szándék nélküli „állapotfelmérés” nem kíván ítéletet mondani a társadalomról, hisz a képek egyértelműen azt sugallják: alkotójuk nem hisz a társadalmat javító erőben. A „nyomdafestéket nem tűrő”, de a tűnek engedelmeskedő rézlapok egyfajta játéktérre válnak Győrffy irányítása alatt, ahol a fordított világ, a horror, az infantilizmus és korunk tabui járnak táncot. A művész ugyanakkor ellenszegül a személyes, önfeltáró, „romantikus” alkotási folyamatnak, és egy álcázott kitárulkozással kavarja fel a néző érzelmeit.
Győrffy, rézkarcaiban és egyedi rajz-festményeiben leplezetlenül gúnyol, a Chapman fivérektől kezdve a kereszténység tanaiig. Sőt, a társadalom politikai korrektségének fogalma sem menekül meg: Győrffy egyfajta új dogmaként, vallásként állítja be, némi cinizmussal fűszerezve. Képei nem rendelkeznek moralizáló szándékkal, a festő inkább egyfajta „földönkívüli” szemmel igyekszik ráirányítani tudatunkat bizonyos bűnökre, melyek, úgy tűnik - akár akarjuk, akár nem -, mindig is jellemzői lesznek az emberiségnek.
Nemes Z. Márió megnyitóbeszéde:
"Apokaliptikus naivitás
Győrffy László: A testrészek halála
Karthauzi Dénes 15.századi teológus lázhoz, hideg és megromlott életnedvhez hasonlítja a bűnt. Mintha a bűn az emberi test nedves lényege lenne, mely jeges salakot termel. Persze ez nem lehet véletlen, hiszen a boszorkányperek jegyzőkönyveiből tudhatjuk, hogy a sátán spermája jéghideg. Lehet festeni ebből az éjszakai mákonyból, festői még a bűn, vagy egyáltalán mind a festészet, mind a bűn passzé? Ekörül a kérdések körül forog Győrffy László új kiállítása.
A tárlat fő részét a hét főbűn témáját feldolgozó képek alkotják. Nem ez az első ilyen tematikájú Győrffy-kiállítás, tavaly fatáblákra készített festményekkel állt elő a művész, míg most a rézkarc technikáját választotta. Ennek a gesztusnak, illetve a téma melletti mániákus kitartásnak több jelentése is van. A főbűnök már a középkortól kezdve olyan bűnöknek számítanak, melyek legnagyobb veszélye a burjánzás, vagyis hogy egyéb bűnök szaporodását segítik elő. A démoni szaporaság Győrffy esetében a mimézis elszabadulását jelenti, hiszen a rézkarcok olyan sorozatot alkotnak, melyek eredetük megsemmisítésére törekednek. A bűn fogalma ezért itt nem formalizálható, nincs esszenciája és/vagy konceptuális képlete, hiszen a látható egészét fertőzi meg. Ebben a képvilágban minden bűn és semmi sem az, ahogy Győrffy idézi a Restség című képen „Csak munka, semmi móka.” Pedig van kacagás is, de ez inkább az éjszakai láz epileptikus és hideg röhögése. Ahogy egy beteg szerzetes elneveti magát, amikor megérkezik az ősöreg és jeges hím, hogy megkísértse. A démoni megszállás tehát folyamatos, de – a keresztény metafizika fedezete nélkül – már nincs kinek kit megszállnia, mégis újra meg újra megtörténik. Démonológia helyett férfihisztéria, az Én helyett mimikri. Ez az ismétlés pokla.
Az allegória misztikus tojása, melyben rejtetten növekedik a szakrális és morális igazság, immár feltörve, Győrffyben nem így szaporodik a bűn, hanem cseppfertőzéssel. Az ismétlések egyre jobban elkorcsosítják a motívumokat, a rézkarc-technikából adódó átfordítások és tükrözések mentén a jelentés feldarabolódik, pontosabban, eleve csonkán születik, hiszen nincs olyan profán vagy szakrális norma, ami rejtett kohézióért kezeskedne. Ahogy a bűn és a morál képzetei darabokban, úgy a bűnös ember is csak testrészek halmaza, de ez a halmaz nem halott, hiszen folyamatosan rajzik és zsibong. Az élőhalott rajzás nincs tekintettel az anatómiára, de nem is baj, mert az elszabadult tagok és tövek természetrajzát jobban jellemzi a pestis vitalitása, mint a két láb és az emelt fő. A testrészek halála a festészet halálát megszüntetve őrzi meg, hiszen Győrffy poétikája szerint a művészet olyan pokol, ami sohasem múlik el, a nyolcadik főbűn maga a teremtés.
Valójában erre mutat a technikai döntés is, hiszen a rézkarc médiuma egybenyitja a képek mögötti művészettörténeti horizontokat, egy közös intertextuális pokolban egyesítve a különböző hagyományokat. A Chapman-testvérek hirtelen Pieter Brughellel párzanak, de az idős mesternek fáj, ezért inkább ráül egy karóvirágra - így működik Győrffy apokaliptikus naivitása. Naivitásról beszélek itt, de ez valójában a művészeti (ön)reflexió csúcsra járatása, olyan poétika, melyben infantilizmus és intellektus egymásba omlanak. A szakmai állítások nem válnak el a személyes létkérdésektől, hanem kölcsönösen rombolják-építik egymást, ahogy a rézkarc készítése is körmönfont roncsolás, maratás és karcolás sebészi egysége. Talán ez a paradox feltárulkozás a Győrffy-művészet egyik legizgalmasabb vonása, tudós barbárság, mely imbecil gyónásokban tör ki, noha nincs senki, aki feloldozná. De nem is kell, mert bűn és az üdvözülés egyesül az alkotás során, végtelenül deszakralizált módon, egy tudat nélküli libidó koloritjában.
Ezt a tapasztalatot mutatja fel a kiállítás egyetlen olajfestménye, mely a rézkarcok burjánzó poklának bejárata. A sötét erdőbe vezető egyetlen igaz út a műteremből nyílik. Romantikus vízió ez, ugyanakkor a „fekete romantika”(Mario Praz) és a dekadencia leleplezése is egyszersmind. Hiszen a koponyát nemző festő túlhevült és magányos násza nem más mint esztétikai nekrofília. Nincs kijárat a művészetből, nincs kijárat a libidóból, csak a befelé vezető éjszakai út van – immár transzcendencia nélkül. Ez az utazás örök déja vu és az ismétlés kínzó örömén kívül nem szolgál megvilágosodással, de legalább megajándékoz azzal a személytelen hűvösséggel, mellyel részvét nélkül válik elmondhatóvá, minden ami személyes volt „egyszer”, hiszen már a középkor óta tudjuk, hogy a sátán spermája jéghideg."
Herman Levente: Transylmania
Győrffy László: A testrészek halála
Nyári szünet
VETÉSFORGÓ 3 / Rotáció
VETÉSFORGÓ 1 / Természet - csoportos kiállítás-sorozat
Rácmolnár Sándor: Graphic Novel
Impulso
Crescendo
Papíron - csoportos kiállítás
aatoth franyo: Pachypodium
Paradogma - Csoportos kiállítás
Paradogma - Csoportos kiállítás
2009
Csiszér Zsuzsi: Dilemmák
Akt, csajok
Nádler István: Képek 2009 Feketebács
Françoise Gilot
Szotyory László: Képregény
Herman Levente: Zóna
Várady Róbert: A régieknél újabb képek
Martin C. Herbst: most már dereng
Ujházi Péter: Vidéki munka
Rácmolnár Sándor: Szinkronitás
Rozsda Endre: Rozsda korai papírmunkái
Rozsda Endre: Rozsda szürrealizmusa – Rozsda a második világháború után
aatoth franyo: Reggeli a szabadban
Ray Monde: Love in Budapest
Győrffy László: A hét főbűn
Szirtes János: Január, február, itt a nyár
Hommage á El Kazovszkij
feLugossy László: Jobb lenne, ha elvontabb lenne.
2008
Nádler István
Nádler István
Herman Levente: Ádám és Éva
Csiszér Zsuzsi: Fátyol Függöny Fólia
Sebastian Weissenbacher: A szüzesség egyszeri és megismételhetetlen elvesztése
Tegnap után... - Jubileumi csoportos kiállítás
Nyári szünet
Nyári Szünet
Jégkockák-Nyári tárlat
Mathias Schauwecker - Oh my Godzilla
Jacques Flechemuller - Postcards from Brooklyn
Kép a Képben-A Várfok Galéria Jubileumi Kiállítása
Kép a Képben-A Várfok Galéria Jubileumi Kiállítása-Válogatás a Spiritusz Galériában kiállító művészek munkáiból
El Kazovszkij: A részrehajló ítélet
Szotyory László: Parkok és Felhők-Mandala
RayMonde: új corps
aatoth franyo: hol akadt el..?
2007
Várady Róbert: Új Művek
Csiszér Zsuzsi: Nekem ők a nők c. kiállítása
Nádler István: Nem is a föld miatt, nem is az ég miatt
Martin C. Herbst: az emlékezet jelene
Rozsda Endre: Új rajzok
Nyári szünet!
Nyári szünet!
Nyári vegyes...
Rendezés alatt!
Győrffy László: Két kurátor köldökzsinórra leselkedik
Françoise Gilot kiállítása
Király András: Wellness Weekend
Rácmolnár Sándor kiállítása
reális/irreális
reális/irreális
feLugossy László: Elragadtatás
El Kazovszkij: Új képek
Cristina Fessler: Dzsungel érintése
2006
Várady Róbert: Új képek
Csurka Eszter: Új képek
Regős István: Időutazás
Csiszér Zsuzsi: Patrik látja repülni a gömböket
Rendezés alatt!
Progresszív erő
Mulasics László: 90-es évek
Mulasics László: 90-es évek
Aatoth franyo
Hommage á Mulasics
Sebastian Weissenbacher: Mindennapi kenyerünk
Nádler István: Esterházy Péter portéja
Nádler István: Új képek
Szotyory László: Elfogadás - idill
El Kazovszkij: Téli utazás II.
2005
Csurka Eszter
Csiszér Zsuzsi: Kint
Király András: My way
Françoise Gilot
Rozsda Endre
feLugossy László: Nyomasztás
Méreten aluli II.
Várady Róbert
Dobribán Fatime Jó messze
El Kazovszkij
Szotyory László: Kertek
2004
(karácsonyi) tolongás
Reflexió
Reflexió
Tektonika
Rozsda Endre
aatoth franyo
zöldMánia
zöldMánia
Mulasics László
Mulasics László
Szotyory László
Méreten aluli I.
Nádler István
Fehér László
Csiszér Zsuzsi
Intim
Fehér
Vörös
2003
Téli tárlat
Téli tárlat
ZabArt-Fogyasztható művészet
Várady Róbert
Metropolisz
Várady Róbert
Győrffy László
Három a kislány
Rácmolnár Sándor
Király András
El Kazovszkij
Rozsda Endre
Szirtes János
feLugossy László
Dániel András és Nemes Nikolett
Nagy Gabriella
A tél meséje
Ujházi Péter
ClipArt-A Photoshop rajongói
aatoth franyo
2002
Várady Róbert
Regős István
Szotyory László
Nádler István
Mulasics László
Mulasics László
Győrffy László
Király András
Chilf Mária
Nyári István
Bukta Imre
El Kazovszkij
Sebastian Weissenbacher
Sebastian Weissenbacher
Csurka Eszter
Nagy Gabriella
2001
Szotyory László
Várady Róbert
Dániel András
Rácmolnár Sándor
Szirtes János
Mulasics László
Francoise Gilot
Francoise Gilot
Rozsda Endre
Ujházi Péter
Nyári István
El Kazovszkij
Bukta Imre
Király András
Hajdú Kinga
Győrffy László
X-time
2000
George Peck
Bodóczky István
Szotyory László
Nyári István
Mulasics László
Nádler István
feLugossy László
Böröcz András
Rotáció
Rotáció
Francoise Gilot
Rozsda Endre
Ujházi Péter
Bukta Imre
Fehér László
Fehér László
Káldi Katalin
Szirtes János
Gerber Pál
Sebastian Weissenbacher
1999
El Kazovszkij
El Kazovszkij
Szotyory László
Méhes László
Baki Imre
Nádler István
feLugossy László
Várady Róbert
Hermann Nitsch
Hermann Nitsch
Rozsda Endre
Rozsda Endre
Koncz András
Rozsda Endre
Böröcz András
Louise McCagg
Bukta Imre
Szirtes János
András J. Bality
Bodóczky István
1998
Gerber Pál
El Kazovszkij
Szotyory László
Nádler István
Böröcz András
Fehér László
feLugossy László
Ujházi Péter
Nyári tárlat
Nyári tárlat
Roskó Gábor
Nyári tárlat
Bukta Imre
Bukta Imre
Szirtes János
Szirtes János
Sebastian Weissenbacher
Bodóczky István
1997
El Kazovszkij
El Kazovzszkij
Boros Viola
Ghyczy Dénes
Várady Róbert: Új művek
Böröcz András
Ujházi Péter
Szotyory László
Nádler István
feLugossy László
Nyári Tárlat
Szemethy Imre
Bukta Imre
Szurcsik József
Sebastian Weissenbacher
Téli tárlat
Téli tárlat
1996
El Kazovszkij
Ujházi Péter
Szotyory László
feLugossy László
Sebastian Weissenbacher
Bella Marsky
Szirtes János
Böröcz András
Bukta Imre
Gerber Pál
Koncz András
Szemethy Imre
1995
Bodóczky István
El Kazovszkij
Ujházi Péter
Bukta Imre
Bukta Imre
Nyári tárlat
Rácmolnár Sándor
Böröcz András
Gerber Pál
Koncz András
Szurcsik József
Szirtes János
1994
El Kazovszkij
Szotyory László
Bukta Imre
Bodóczky István
Ujházi Péter
Nyári tárlat
Halmy József
Regős István
Kovács Gábor
Böröcz András
Gerber Pál
Donald James White
1993
El Kazovszkij
Nyári István
Bukta Imre
Szirtes János
Stoph Sauter
Nyári tárlat
Gerber Pál, Tóth Csaba, Sebastian Weissenbacher
Rácmolnár Sándor
Bodóczky István
Bukta Imre
Ujházi Péter
Szemethy Imre
1992
Regős István
Koncz András
Böröcz András
Gerber Pál
Szotyory László
Gábor Imre
Kótai Tamás
Bodóczky István
El Kazovszkij
Szirtes János
Zoltán Sándor
1991
Bukta Imre
Szűcs Attila
Czétényi János
Peter Max
Szemethy Imre
Ujházi Imre
Kungl György
Kicsiny Balázs
Gerhes Gábor
El Kazovszkij
Gerber Pál
1990
Bodóczky István




































