aatoth franyo: Atomszállító 2011. április 22. - 2011. június 02.

A Portál Galériában jelenleg aatoth franyo Atom deliver (Atomszállító) című festményével ismerkedhetnek meg a Várfok Galéria honlapjára látogatók. A Párizsban élő, magyar származású aatoth-tól már megszokhattuk, hogy az intenzív vörös háttér jellemzi munkáit, melyben vázlatos, sokszor karikatúraszerű alakok, jelzésszerű helyszínek alkotják a képek kompozícióit.

Újabban aatoth kedvelt motívuma a meztelen ülő nő, mely először 2009-ben bukkant fel művein a teraszon üldögélve, majd azóta különböző szituációkon keresztül követhettük nyomon történetét. Az Atomszállító című képen is jellegzetes pozícióját veszi fel, amint a kép bal oldalán, kissé szétvetett lábakkal, meztelenül egy széken ül. Fejét szokás szerint levágja a kép szegélye, ezáltal a művész megfosztja identitásától és általános érvényűvé teszi személyét. Gömbölyded, meztelen teste felfénylik a vörös térben és furcsa kontrasztban áll az „atomszállító” férfi felöltözött, hétköznapi alakjával. Mintha egy klasszicista festmény női aktja elevenedne meg a képen, felidézve a nézőben a nagy francia művész, Ingres fürdőző alakjait. Azonban aatoth képén már távol vagyunk a régi korok világától és annak értékeitől még akkor is, ha a falon lévő kis fekete keretes kép visszahoz valamit a polgári világ hangulatából. A kép terébe könyörtelenül besüvít az atomszállító férfi, kinek személye bárgyú arckifejezése révén nélkülöz mindenfajta intelligenciát és az óriási atomgolyó közvetlenül a letűnt szépséget szimbolizáló nőre sugározza ki radioaktív részecskéit. 

SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009: Várfok 2.0 | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu