Március 29-ig meghosszabbítva: FEKETE 2018. január 26. - 2018. március 29.
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban

A Várfok Galéria következő tárlata egy csoportos kiállítás, amely fő tengelyét a fekete szín kortárs magyar művészetben betöltött helyének színelméleti körüljárása határozza meg a galéria állandó művészkörének alkotásain keresztül.

 

Kiállító művészek: franyo AATOTH, CZIGÁNY Ákos, GILOT, Françoise, GYŐRFFY László, HERMAN Levente, JOVANOVICS Tamás, El KAZOVSZKIJ, KESERÜ Károly, MISETICS Mátyás, MULASICS László, NEMES Anna, ROZSDA Endre, SZIRTES János, UJHÁZI Péter, VÁRADY Róbert.

 

A kiállítás egy a kultúr-, művelődés-, és művészettörténet izgalmas kérdéskörét – ha úgy tetszik vissza-visszatérő problematikáját - helyezi a középpontba, nevezetesen a feketét - mint szín, mint entitás, mint kollektív tudati tartalom és páratlan gazdagságú szimbolikával telítődött esztétikai jelenséget.

 

A fekete, mint a legősibb szín (vagy a modern színelméletek szerint egyáltalán nem is szín) az emberiség történetének kezdete óta rengeteg negatív és pozitív konnotációval telítődött, évezredek sora óta rárakódott jelentéseket és asszociációkat hordoz. A világ alfája, a fénysugarakat elnyelő eredendő sötétség, ugyanakkor egyben a termékeny alap is, amelyben kibontakozhat a fény és az élet. Kifejezője a Gonosz démoni birodalmának, az éjszakával az álmok, félelmek és lidércek hozója, nem beszélve a halál, a fájdalom és gyász sötétségéről. Ezzel ellentétben azonban az alázat, egyszerűség, nemesség és elegancia reprezentánsa is, a tér és idő univerzális kitágításának, vagy épp a hiány kifejezésének eszköze.

 

A modern képzőművészetben a fekete hatalma Malevics Fekete négyzete, a Rothko-kápolna, Ad Reinhardt, Frank Stella vagy Pierre Soulage munkássága óta megkérdőjelezhetetlen. Az ikonikus alkotások nyomán egyszerre vált a tökéletes redukció, az alapokhoz való visszatérés, és minden felesleges sallang levetkőzésének eszközévé, másoknál azonban a dimenzió ellentétes-iránybeli végpontjának szimbólumává, a semmi és a nem-lét alapvető jelképévé. Individuális és kollektív, metafizikai, és egzisztenciális tartalmak közvetítése mellett olyan, a 20. század meghatározó kérdéseivel is összefonódott, mint az absztrakt festészet létjogosultsága, a művészet felszabadítása, és annak elemi lényegéről és céljáról való gondolkodás. A kortárs festészetben jelentősége kérdés nélkül él tovább, és alkotónként más és más jelentéstöltettel bír, hol tudatos, hol tudatalatti hivatkozási alap. Egy gondolatébresztő kiállításra invitáljuk Önöket, ahol a Várfok Galéria művészeinek képválogatásával mélyedhetnek el a kérdésben.

 

A kiállított művészek által írt szövegek a feketéről:

A feketének semmi köze a sötétséghez, mely tele van színekkel, és nem tartóztatja fel a fényt. Ezt onnan tudom, hogy a születésem előtti évmilliók alatt csakis a feketét nézegethettem. Azóta nem találkoztunk, de távol sincs, nincs távol, nem távollét. Hogy aztán később mi lesz, azt még nem látni. - CZIGÁNY Ákos

Minden természeti formának, mely fizikailag tapintható, saját fiziológiai adottsága van. Az árnyék csupán a fény hiánya, önmagában nem létezik. A fény az, ami az árnyékot megteremti, így minden fizikai úton, szemünk által megtapasztalható jelenségnek sajátos árnyéka van, mely egy, a fény által kirajzolódott akromatikus és kromatikus rendszeren belül tapasztalható meg vizuálisan. - HERMAN Levente

A fekete elnyeli a fényt, elnyeli a felületeket, elnyeli a jelentéstartalommal bíró részleteket, csak egy nagy, kiüthetetlen folt marad ott, ami minden zárkózottságával együtt is magához vonzza a tekintetet. Úgy rombolja le az apró konstrukcióit például egy emberi arcnak, hogy rengeteg más érzetet, képzetet, érzelmet ad hozzá. Hagyom, hogy regrediáljon, hagyom, hogy terjedjen, nézem, és könnyebb vagyok. - NEMES Anna


Nagyon KÉK ÉG és dúsan virágzó cseresznyefa vár engem. Székesfehérvár---Pákozd autóbusz, Vass János kertje. Minden jó ! csak ! nem hoztam KÉK festékeket, azaz nincs ÉG KÉKEM !
Telefon haza : Ecsedi Mari nem hozza utánam a kékeket...
A szép, ép, képi valóság nincs szép KÉK nélkül , mondom...de látom hamarosan, hogy a
FEKETE szín alap--világ, jó lesz a virág--világnak, sőt tágasabb a festmény így. Most is így látom.
Tehát lett egy ilyen impresszionista képem. - UJHÁZI Péter


SZIRTES János:
Fekete Egyensúly| Black Balance

A fehér egyensúly a fotográfiai, filmes, valamint a videó felvételek egyik legfontosabb mérése, beállítja a felvétel színhőmérsékletét.
A fekete szín egyensúlya egészen mást jelent, nem helyettesítheti a fehér felület optikai alap állapotát, viszont meghatározó mindenfajta ábrázolás számára.
A fekete általában a sötét mélység, az árnyékban lévőség színe.
Tudnunk kell azt is, hogy a festő iskolákban évszázadok óta azt tanítják, hogy nem fekete festéket alkalmazunk a különböző színek keverésére, sötétítésére. Ugyanis a fekete festék koromból készült régebben. A korom pedig koszossá teszi a többi pigmentet.
Sötétíteni, mélységet ábrázolni méregzöldből és mély bordóból kevert festékkel lehet.
Sok festészettel foglalkozó művész a mai napig keresi azt a festéket, ami egyenletes, mélyfekete felületet tud létrehozni.
Grafikai, festészeti kompozícióim rétegesen rendeződnek a két dimenzió mélyebb rétegéből lépcsőzetesen kifelé. Számomra a képi ábrázolás esetében a fekete szín a záró motívum. Én az ázsiai kalligráfiákat hordozó tus, vagy akril fedő fekete festéket használom, de volt rá példa, hogy a fekete záró felületet koromfekete nyúlszőrből applikáltam a képre. Ezek a fekete minták határozzák meg a képeim kompozícióját, lökik a mélységbe az alattuk lévő minta rétegeket, adnak energiát az élőnek szánt rendszerbe. Tehát, a néhai nagy mesterek élfényének a helyébe lép ez a fekete.
Képalkotói munkásságom során több alkalommal jutottam el az ún. „testfestéshez”. Mindez az akcionalista tevékenységeimnek és a festészetnek az organikus viszonyából fakad. A saját, optikailag felvett portrémat fröcskölöm fekete tus festékkel. A sorozat képes így az idő múlását beemelni a folyamatba és a gesztus mozdulatok révén tűnik el a saját jelenlétem a mélységbe, a fekete háttérbe.


VÁRADY Róbert:
A fekete színről | About Colour Black

Mellőzném a fekete színnel kapcsolatos legismertebb szimbolikus és metaforikus értelmezéseket, csak néhány szubjektív megjegyzésre szorítkoznék.
A feketével kapcsolatban is felhozható a hermeneutikai viszonylagosság, miszerint nincs egyedül érvényes értelmezés vagy meghatározás. A fekete egyrészt súlyos, komor, mindent elnyelő szín, a formákat beszűkíti és zsugorítja. Átláthatatlan és áthatolhatatlan mélység, s ebből fakadóan a titokzatosság, a misztikum szimbóluma. Ez az oka a romantika éj kultuszának. Sok negatívummal hozzák összefüggésbe, például „A magánhangzók szonettjében” Rimbaud bolyhos, bűzös legyekre asszociál a feketeséggel kapcsolatban, de ezt idézi meg Babits „Fekete országának” fullasztó légköre is, ahol minden létező jelenséget elborít és maga alá temet a feketeség. Képzőművészeti párhuzamnak Hartung vagy Soulages drámát, zaklatottságot és döbbenetet kiváltó fekete gesztusai említhetők meg. Ellentétként a fekete emelkedettségét és eleganciát is hordozhat, itt talán elég, ha a spanyol arisztokrácia ruha viseletére gondolunk Velázquez korában.
A legmeglepőbb ellentétet Rothko houstoni kápolnája reprezentálja, melyben minden kép fekete, de a felületek páratlan érzékenységű, lebegő, éteri transzcendenciája a feketének példa nélküli emelkedettséget ad.          


A fekete színről (vagy nem színről, de akkor meg minek nevezzük?) természetesen könyvtárnyi anyag létezik úgy a tudomány területén, mint kulturálisan, és művészetileg.  Nyilvánvalóan nem ehhez akarok hozzáadni, hogy mit jelent a fekete az emberiségnek, amióta csak létezünk. Mindig erősen „benne volt a képben”, annyi bizonyos. Az én képeimben viszont nem vagy nem nagyon. Amikor megjelent, akkor pedig némi szimbolikus értelmezésben, később pedig inkább formailag, esztétikailag. De mivel ez utóbbiak sem lebegnek csak úgy magukban persze, hanem nagyon is visszacsatolódnak a pszichológiai, antropológiai, világszemléleti jelentésekhez, ami óriási tárgykör. Összegezni próbálni, hogy én milyen értelemben használom (egyre többet) a feketét: egyrészt visszahúzó, egyensúlyban tartó kontra-anyagként a rengeteg szín ellenében, hogy el ne szálljanak. Egy képen belül is, és összességében a munkáimban. Másrészt pedig marad az állandó Málevics-i értelmezés a háttérben, megkerülhetetlenül: a mindenütt jelenlévő, amiről soha nem szabadna megfeledkeznünk… - KESERÜ Károly

A fekete a festészet alapja. Az a nulla pont, amihez képest a színek elmesélhetik, hogy kik/mik is ők.
A fekete szín a festészet-történetben, számomra, Caravaggio-val kezdődik, és Rembrandt-tal folytatódik.  Aztán hosszú szünet, talán mert a "Felvilágosodás évszázadaiban" a fekete túl borúsnak, középkort idézőnek számított? A romantikával némileg visszajön (Goya, Caspar David Friedrich), az impresszionizmus viszont megint száműzi (a fauvizmus is). A huszadik században Kandinsky korai festményein tér vissza, majd jön Malevics Fekete Négyzete, ami azóta is birizgálja a metafizikára hajlamos festői kíváncsiságot. A legfontosabb huszadik századi "fekete-festő" szerintem Ad Reinhardt, még akkor is, ha tőlem távol áll az ő fekete-interpretációja, miszerint az a totális hiányt jelképezi, és egyben az absztrakció végső fokát jelentené. Picit banális szerintem, hogy a fekete volna a "semmi", a "vég". Számomra a fekete nem a véget jelenti, hanem pont a kezdetet, az izgalmat, a barlang bejáratát. A fekete, pont amiatt, hogy a fény hiánya, sokkal inkább megengedi a színeknek, hogy világítsanak, mintsem a fehér, ami ugye a színek (fények) összessége. Fehér alapon még egy rózsaszín is "koszos" valamennyire, míg fekete alapon még egy fakó szürkésbarna is szinte gyertyalángként viselkedik. A fekete önmagában lehet, hogy félelmetes (horror vacui), de ugyanakkor nagyon odaadó, befogadó is, a színek legjobb barátja, a festészet ősanyja. Ha a szemünk világítani tudna, és nem lenne a galériákban/múzeumokban külső megvilágításra szükség a festmények szemléléséhez, akkor azt gondolom, nem egy "White Cube", hanem inkább egy "Black Cube" lenne általánosságban véve a festészet legideálisabb kontextusa. Kicsit mint a moziban, csak nem lennének székek, mert a festményekhez mozogni is kell, hisz nem csak szemünkkel nézzük őket, hanem a testünkkel is (szemszög-váltás, távolsággal-közelséggel változó érzetek). A szemről jut eszembe, mikor becsukjuk a szemünket, feketét látunk, de sosem egy homogén feketét, mindig valami rezgő feketét. A fekete igazából nagyon is színes. -   JOVANOVICS Tamás


Odilon Redon szerint „tisztelni kell a feketét, mert nem korrumpálható. Nem akar kedvezni a szemnek és nem ébreszt érzékiséget. Sokkal inkább a gondolkodás közvetítője, mint a paletta legszebb színe”. Az Éjszaka intése épp időben érkezett, hogy helyesbítse a hosszúra nyúlt impresszionista piknik hazugságát, mi szerint a fekete nem is szín: Monet követői túl sokáig időztek festőállványukkal az áruló ózonréteg alatt, miközben a pozitivizmus sugarai lyukat égettek szemgödreikbe. Bataille tudta, hogy „az emberi szem nem képes elviselni sem a napot, sem a koituszt, sem a holttestet, sem a sötétséget”: a Napánusz parodisztikus önkívületében azóta egyre erősebben perzseli az ideális tájat, az avantgárd onkogenikus mutációival árasztva el a festészet territóriumát. Tisztelni kéne a feketét, mert a végén úgysem lesz más: éppenséggel „a festék feketesége több mint egy szín, de több egy anyagi kiterjedésnél vagy anyagszerkezetnél is, hiszen a sűrű, erős és súlyos fekete festék (…) az anyagiság kiazmatikus összecsomósodása” (Horváth Márk). A bársonyosan fénytelen szervetlen massza mindenhol ott van, csak megfelelő teret kell találni, hogy feltörjön a földtörténeti Pokolból: Gonosz Gaia rendre a felszínre küldi kiismerhetetlen, ragacsos magját, hogy beterítse vele ivadékait, elég körbe ülni az általa felkínált fondue-tálat és a koromsötét lávába mártani végtagjainkat a lehető legnagyvonalúbb gesztusfestészetként, hogy üszkös csonkokkal írhassuk az égre: BÍZUNK AZ ENYÉSZETBEN. Elvégre a Green Peace nem más, csak a Fekete Halál prizmás fénytörése, amely épp annyira demokratikus, mint a művészeti ipar toxikus Disneyland-je. A Kreativhaz.hu éber vállalkozása tavaly év vége óta feketére alapozott vásznakat kezdett forgalmazni, először csak Magyarországon, de hamarosan remélhetőleg az egész bolygón, hogy a hatodik pecsét felnyitásához igazítsa globális marketingjét: a hobbiművészet halott, ezért mindenki művelheti – a fekete festővászon az indusztriálisan determinált végzet, amihez már hozzá sem kell nyúlni, ha élethű önarcképpel akarjuk megajándékozni magunkat. Minden lakás méretű koporsóba jut egy államilag támogatott monokróm múmiaportré, Malevics, Serra és Kapoor közös mostohagyermekének matt tükörképe, amelyben akkor is magunkra ismerünk, ha majd a szőrzsákká változott napkorong alatt derékig az antropocén üledékbe süppedve hallgatjuk karbonszálas készülékünket szorongatva, amint a Sunn O))) monolitikus hangszobrászatával átrendezi megmaradt szerveinket, hogy egyetlen végtelen zúgás jelezze csengőhang gyanánt: választottunk magunknak Halálcsillagot. - GYŐRFFY László


 

english »
Archívum
SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu