Françoise Gilot kiállítása 2007. május 31. - 2007. július 27.
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban
Magántulajdonban

A világszerte ismert és elismert festőművész, Françoise Gilot (1921) francia értelmiségi családban született, öt éves kora óta fest. Jogi tanulmányokat követően a művészi pályát választotta élethivatásául. 1941 és 1942 között az éppen Párizsban tartózkodó Rozsda Endre műtermében vesz festészet-órákat a magyar művésztől. Françoise Gilot-t Magyarországon a Várfok Galéria képviseli, és 1999-óta immár negyedik alkalommal rendez neki kiállítást. Gilot korai képei leginkább Matisse hatásáról tanúskodnak, Matisse életöröm-festészete szívódik fel leginkább műveibe "– a ragyogó, tiszta színek és a vonalak öncélú játéka közötti egyensúly számára kezdettől fogva uralkodó elv marad. A művésznő 1943-ban ismerkedett meg személyesen Pablo Picassóval, amely ismeretség egész életére meghatározó maradt. Françoise Gilot 1946-tól kezdődően 1954-ig Pablo Picasso élettársa lesz, közös gyermekeik Paloma és Claude Picasso. Gilot autonóm művészi világot épített ki Picasso mellett: a kubisztikus absztrakció játékos-rajzos megoldású változatát képviseli. Gilot alapvetően kolorista festő, amit északi származásával magyaráz. Olyan északi ő, akit lenyűgöznek a déli világ színei, fényei. Emellett pedig a struktúra, a rajz kutatása foglalkoztatja.
Munkáiban egyfajta minimalizmusra törekszik: igyekszik spórolni az eszközökkel, a legtöbbet mondani a legkevesebb elemmel. Számára a festészet a csend művészete, ‘szökés a szabadságba’. Miután színes korszaka egyfajta csúcspontra jut 1954 körül, ezután a finom átmeneti tónusok, a szürke árnyalatai, a rózsaszín fény foglalkoztatják leginkább. Munkásságára úgy tekint, mint véget nem érő zarándoklatra, amelynél nem az úticél, hanem az odavezető út bejárása a fontos. Françoise Gilot Franciaországban és az Egyesült Államokban él, s mindeközben az École de Paris legjobb festészeti hagyományait alakítja tovább, hozzáadva a maga fantáziagazdag életművét. A mostani kiállításon legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.

A kiállítást Pataki Gábor művészettörténész nyitotta meg. A megnyitó szövege itt olvasható:

Festő "– maszk nélkül
Francoise Gilot

Az itt látható művek az 50-es, 60-as évek szellemi-művészeti mozgalmaiban lelik inspirációikat, ám friss, eleven, izgalmas alkotások. A művész, aki festette őket, szoros kapcsolatban állt a legújabbkori művészettörténet immár legendás alakjaival, Matisse-szal, Braque-kal, Cocteau-val, Braunerrel, etc.,etc. (Egy nevet, tán a legismertebbet közülük, nem mondom ki ez estén). A magyarok közül szoros, életre szóló barátság fűzte Rozsdához, de jóban volt például Brassaival is. Ám rá nézve lenne méltatlan, ha csak emiatt keltene művészete érdeklődést. Most a maga s művészete okán nézzük meg őket, a bulvársajtó társasági rovata által ráragasztott álarc mögött (.vö A művész és a maszk c. könyvével) inkább egy ma már ritkaságszámba menő, de releváns művészeti magatartás, alapállás titkaiba pillantsunk bele. A fiatal festőlányéba, aki "– nem kis mértékben első igazi mestere, Rozsda Endre nyomán szabadon, előítéletek nélkül kezdett bánni a színekkel és a formákkal, vitális újrealizmusával akár Fougeron és Pignon harcostársa is lehetett volna, de aki ott volt a nemzetközi nonfiguratív csoport, a Réalites Nouvelles 1945-ös megalakulásánál is. A még mindig fiatal festőasszony-anyáéba, aki nem átallotta gyermekeit s konyhaeszközeit megörökíteni. A művészébe, aki kiszabadulva egy mindinkább nyomasztó kapcsolat nyűgeiből s felhasználva az idős Matisse mindent tudó mediterrán derűjét immár nyugodtan csaponghatott a tájak, portrék, a mitológiai allúziók s az egyre izmosodó francia lírai absztrakció szabad tárgy,- és formaválasztása között. Ekkor találja meg végképp önmagát, nem véletlen tehát, hogy az ez idő tájt meglelt formajegyek továbbkísérik művészi pályáján.
Műveinek meg lehet találni rokonait "– Manessier, Magnelli, Singier, Dewasne, Lapicque "– de ezzel még nem jutunk sokkal tovább. Induljunk ki inkább egy másik rokona, Jean Bazaine megállapításából: „A mai festő nagy kísértést érez arra, hogy "– ahelyett, hogy konkrét formába öntené "– inkább megfesse érzelmei tiszta hullámzását, szíve legtitkosabb dobbanását. Ez azonban csak száraz matematika, vagy ahhoz hasonló elvont kifejezésmód, ami nem több monotóniánál,a forma fokozatos elszegényedésénél. De az olyan forma, mely képes minket saját világunkkal összebékíteni, ’közösségi művészet’, és általa az ember bármely pillanatban képes felismerni saját, még meg nem formált képét a világban.”
Azt gondolom, Francoise Gilot esetében is lényegében erről van szó. A világ és a psziché összhangjának megteremtéséért folyó próbálkozásról. Ennek az összhangzattannak a nevében utasít el minden kizárólagosságot: nem kötelezi el véglegesen magát sem a Nagy Realizmus, sem a Nagy Absztrakció felé. Megörökíti tehát környezetét, barátait, tájélményeit, de az elvont, lágyan geometrizáló formák között is jól érzi magát. Nemzedéke megannyi tagjához hasonlóan szenvedélyesen, a művészet iránti szerelemmel eltelve dolgozik, „a festészet a szükségesség csodája” "– mondja egy helyütt. Ennek nem mond ellent, sőt a fenti Bazaine-idézet által is megerősítést nyer, hogy az alkotófolyamat során és a megvalósult mű esetében egyfajta szenvtelenségre, tudatosságra törekszik. Úgy gondolja, hogy az üres vászon előtt szinte kötelező szédülés és az első tétova vonások megtétele után nincs helye a zaklatott érzelmeknek, futó hangulatoknak, immár az alakuló kép belső törvényszerűségeinek kell engedelmeskedni. Nem is találunk képein véletlenszerű, ad hoc megoldásokat, nincs szeszélyeknek kitéve a formák ritmizálása, a színek összecsengetése.
Mindez nem jár szükségszerűen együtt a líraiság vagy némyel esetben a drámai hang száműzésével, de kétségtelen, képeire inkább a kiegyensúlyozott, ütemes derű a jellemző. Hangozzék bár kissé korszerűtlenül: a szépségre és harmóniára való törekvés. Gilot nem véletlenül idézi önvallomásában Matisse egyik megjegyzését, miszerint egy festőnek még esetleges öngyilkossága előtt is egy szép mű megalkotására kell törekednie. Nincs szó persze idillről, hamis műmosolyról. Inkább egyensúlyról beszélhetünk, egy meglelni remélt "– tán nem is annyira nyugalmi állapotról "– mint inkább békéről, melyben észrevenni közvetlen környezetünk apró változásait éppúgy, mint a magas égen vagy épp az univerzumban történteket, a sznek ellentéteit és koincidenciáit, a metamorfózisok titkait. A világ és psziché összhangjának "– ha egy-egy pillanatra is- de megteremtését.
Most kellene akkor rátérni a művek ismertetésére, elemzésre. Ez azonban merőben ellentétes lenne Francoise Gilot intencióival, aki nem szereti, ha képeit magyarázzák, a posteriori ítéleteket mondanak felettük. Így nem tehetek mást, mint Önökre bízni e művek befogadását, a velük való "– remélhetően megfelelően kontemplatív "– kapcsolatot.

Pataki Gábor

SPIRITUSZ SZEKCIÓ

Feltörekvő tehetségek, friss irányvonalak

Alkotók
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen a legfrissebb eseményeinkről!

Partnereink
Bor Társaság Hotel Castle Garden
StocekANY Biztonsági Nyomda
 
      
Kiemelt informatikai partnerünk
PiarSoft

Alapítvány

A Várfok 14 Galéria Alapítvány tevékenységéről bővebben.

tovább
© Várfok Galéria | 1990 óta | Régebi honlapjaink: 2000-2004: Várfok 1.0 | 2004-2009:    | 1012 Budapest, Várfok u. 11. | Tel: (+ 36.1) 2135155; (+ 36) 30.562 2772 | galeria@varfok-galeria.hu