Buborékok
A buborék bár nem szerepel a képeken – csupán itt körülöttünk – az egyik legfontosabb eleme a kiállításnak. A festményeken megjelenő arcok mindegyikét szappanbuborék-fújás közben látjuk, ám a buborékokat egyedül – a kiállítás címében szereplő – képzeletbeli fiú, Patrik látja, aki helyébe bármelyikünk/bárki beleképzelheti magát.
Csiszér, korábbi munkáihoz hasonlóan, ismét segítségül hívta a fényképezőgépet, mint a legalkalmasabb eszközt a pillanat megragadására. Ám festő lévén a gép helyett ecsettel, hagyományos olaj/vászon technikával viszi vászonra figuráit. Csiszér a valóság kétdimenziós mását – személyes fényképeit – festi le, amely többszörös képáttételt, „másodfokú mimézist” eredményez. Ezt a módot, amikor a művész „a valóság visszaadásának bejáratódott formáit – festészet, fotográfia, film – másolja ismét le” Boris Groys ready-made realizmusnak nevezi. Csiszér is első pillantásra oly módon hoz létre képeket, hogy megismétli/utánozza a technikai reprodukálás eljárásait. Ám célja nem a néző megtévesztése, hogy festményeivel a fotó illúzióját keltse, a naturalista festésmód csupán eszköz számára.
Csiszér Zsuzsi a buborék kapcsán ezúttal a pillanatra, az idő múlására és a tünékeny szépségre fókuszál áttételesen, indirekt módon. Ha úgy tetszik, reális allegóriákról is beszélhetnénk, hiszen az elsődleges kép, amit látunk, maguk a portrék és a növények, de ott van az is, ami a képek mögött rejlik, ebben segít nekünk Patrik, aki mindezt látja.
A portrékhoz kapcsolódó növényábrázolások is az idő múlását dokumentálják, annak a folyamatnak a fázisait, amikor tavasszal virágba borulnak a fák. Olyan momentumokat, amelyeket általában elmulasztunk, mert nem figyelünk a minket körülvevő változásokra, szépségekre.
És ha már az előbb szóba került a reális allegória tegyünk egy kis kitérőt egészen a 19. század végére. Hiszen az egyik első realista festmény, Courbet A művész műterme is valójában egy allegória, alcíme: Művészi életem hét esztendejét egyesítő allegória.
És ami még inkább indokolttá teszi Courbet képének említését, az az, hogy 1885-ben már ő is a fotográfiából merítette motívumait, nőalakját ugyanis egy aktfotó ihlette. Ez a mozzanat ellentmond Paul Delaroche – a fénykép születésekor tett – sokat idézett kijelentésének, miszerint „Mától fogva a festészet halott!”.
A festészet persze nem halt meg, sőt, a festészet és a fotográfia kölcsönös egymásra-hatása a mai napig érezhető, elég, ha csak körülnézünk itt, a teremben.
Erre a kölcsönhatásra a legadekvátabb példákat éppen a realista festészet – legyen az fotórealizmus, hiperrealizmus, materialista realizmus vagy viszonylagos realizmus – körében találjuk.
Végezetül csak egyet tanácsolhatok, Patrikhoz hasonlóan vegyük észre a minket körülvevő szépséget, azt a buborékot, amely bármikor szétpattanhat, figyeljünk oda a pillanatra!
Fekete-Horváth Erika
A kiállítás alkalmából jelenik meg a Várfok Füzetek 10. darabja, Csiszér Zsuzsi legújabb munkáival.
