Nádler István (1938, Visegrád) a '70-es évek elejétől kibontakozó magyar absztrakció, strukturális és szeriális művészet egyik legkiemelkedőbb képviselője. Korai munkái az informel és a lírai absztrakció jegyében fogantak. Érzelmi-érzéki intellektuálisabb szemlélet, és az 1970-es évek elejétől kibontakozó magyar hard edge egyik legmarkánsabb képviselője lett. Életművében meghatározó jelentőségű az a problémakör, amely a geometrikus forma és a dinamikus gesztus kettősségére épül: művei középpontjában a motívum keresése és megtalálása, majd visszatérő festői gesztusokban való megformálása áll. A kilencvenes évek végétől mai napig készült munkáiról elmondható, hogy a képen belüli finom egyensúlyokat megteremtő erő megjelenítéseire keresnek és találnak válaszokat.
Nádler idén októberben megnyíló, élénk, telített színekben gazdag kiállítása tükrözi azt az esztétikai és filozófiai utat, melyet a művész 2001-ben készített fekete-alapon-fekete kép sorozata óta tett meg. A teljes formanélküliségtől Nádler visszatér a függőleges tengely mentén kettéosztott képmezőhöz, melyre élénk, fénnyel telített, és dinamikus gesztussal feloldott absztrakt teret épít. A látogatók az XO Teremben és Várfok Teremben tekinthetik meg Nádler mintegy huszonegy festményből álló sorozatát, melyben a transzcendens és valódi tér találkozásának megjelenítését ötvözi új tematikájával, a fény, energia és szellemiség képi kifejezésével.
A festményeken visszatérő jambikus gesztus (a „jambus”) a Nádler formavilágában képviselt földi lét és transzcendens szellemiség közti feszültséget köti össze és oldja fel. A festménysorozatban tehát továbbra is jellemző a képsík függőleges polaritása, a címben megidézett Apollinaire-gondolat: az ég-föld, szellemi-fizikai valóság ellentéte, az elszakadás és visszatérés. A nádleri világban a (többnyire) bal képsíkot betöltő fekete mező az archaikus múltat, transzcendens szellemiséget, a jobb síkot betöltő szín pedig a jelent és földi világot idézi. A transzcendens és földi világot összekapcsoló, ismételten visszatérő jambikus gesztus dinamikája ciklikusságot, keringést jelenít meg. Olyan eltávolodást és egyben visszatérést mely két világot átható energiájával egységes harmóniát teremt.