Csurka Eszter a film a fotó, a performansz, a színház és az olaj-vászon festés területén egyaránt alkot. Megdöbbentően átértelmezi a hétköznapok eseményeit, az élet egy-egy apróbb motívumát nagyítja fel, és ezáltal világít rá magasabb összefüggésekre – egész emberi viselkedésünkre vonatkoztathatóan. Csurka Eszter látszólag hagyományos olaj-vászon festményei valójában sajátos technika révén születnek, számítógépen először átalakítja saját fényképeit, majd vászonra nyomatja, végül átfesti. Az ilyen technikával készült képek mellett a Várfok Galéria XO Termében fejeket ábrázoló kisméretű akvarellek, illetve fotó felhasználása nélkül készült nagyméretű olajképek is bemutatásra kerülnek. Új képeire a művésztől már megszokott vöröses- rózsaszínes-lilás színvilág jellemző.
A kiállítás 2005. november 12-ig látható.