Várfok Galéria

 Nádler István

Nádler István (1938, Visegrád) az 1960-as évek közepén induló magyar neoavantgarde mozgalom egyik alapítója. Korai munkái az informel és a lírai absztrakció jegyében fogantak. Már ekkor megfigyelhető néhány olyan mozzanat, amely festészetében a későbbiekben is jellemző marad: ilyen a színek emocionális, olykor szimbolikus szerepe, a különféle alkotóelvek szintézisére való törekvése, a művészettörténeti előképek a (pl.: archaikus görög szobrászat, Malevics szuprematizmusa) és ezek egyénien átdolgozott változatainak beemelése művészetébe. Erősen érzelmi-érzéki indíttatású festészetét később felváltja egy homogénebb, tömörebb, keményebb színmezőket ütköztető szemlélet, és az 1970-es évek elejétől kibontakozó magyar hard edge egyik legmarkánsabb képviselője lesz. Újabb fordulópont művészetében 1980: elhagyja a korábbi évekre jellemző geometrikus formavilágot és egy felszabadultabb, heterogén formavilágot alakít ki, elsősorban kortárs zenei élmények hatására.


Életművében meghatározó jelentőségű az a problémakör, amely a geometrikus forma és a dinamikus gesztus kettősségére épül: művei középpontjában a motívum keresése és megtalálása, majd visszatérő festői gesztusokban való megformálása áll. A kilencvenes évek végétől mostanáig készült munkáiról elmondható, hogy a képen belüli finom egyensúlyokat megteremtő erő megjelenítéseire keresnek — és találnak is — válaszokat.

No. 7. M. No. 12. Feketebács No. III. c.n.1564NA092 c.n.1564NA093 c.n.1566NA094 c.n.1567NA095 c.n.1568NA096 Hommage a Néray Katalin Tandori Dezs?nek Feketebács No.6 Feketebács No.7 Feketebács No.4 Feketebács No.2 Feketebács No.11 Nádler István: Kép a képben 2000.febr.28 Feketebács No.1 2002. Budapest 3. Nr. 18. Meditáció K.A-val I. No. 1. 1997. No. 10. No. 4. 2001. febr. 18. No. 12. No. 13. Gr No. 10. No. 14. Zug No 1. Zug No. 2/9 Nr.6. Nr.7. Nr.5. Nr.3. Nr. 4. Nr.2. Nr.8. Nr.17. Nr.10. Nr.11. Nr.9. Nr.14. Nr.15. Nr.16. 2006. március 10. 2006. március 11. Cím nélkül Budapest január 10. Budapest január 12. Feketebács Esterházy portréja V. Esterházy portréja IX. Esterházy portréja III. Esterházy portréja II. Önarckép Forma No. 5. Nádler István: Hommage á Mulasics László


Előző művészVissza a művészek listájáraKövetkező művész

Kiállításai

1938-ban született Visegrádon
1954–58 Képzõ– és Iparmûvészeti Gimnáziumban tanult, tanára Sebestény Ferenc
1958–63 a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolán tanult, mestere Hincz Gyula
1964 tanulmányút Európában, a Károlyi Alapítvány meghívása, Vence (Franciaország)
1966 tanulmányút Párizsban
1970 a Károlyi Alapítvány mûvésztelepén dolgozott, Vence
1972–73 a Károlyi Alapítvány mûvésztelepéndolgozott, Vence (Franciaország),
Folkwang Museum (Essen) ösztöndíja(NSZK)
1974 a grazi Festõhét meghívottja (Ausztria)
1975 a Budapesti Mûhely tagja
1976 a Kuopio-i mûvésztelepen dolgozott (Finnország)
1977 a Moravany-i mûvésztelepen dolgozott (Csehszlovákia)
1978 a gyõri Szobrász mûvésztelepen dolgozott
tanulmányút Nyugat-Németországba és Hollandiába.
1979 kilépett a Budapesti Mûhelybõl


EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:

2008
Új művek, Galerie Keller, Párizs / F
Galerie der Stadt, Fellbach / D
…Függőleges…, Ludwig Múzeum, Budapest

2007
Nem is a föld, nem is az ég miatt…, Várfok Galéria – Várfok és XO Terem, Budapest
Bukarest-Budapest híd, Bartók 32 Galéria, Budapest

2005
Társalgó Galéria, Budapest

2004
Várfok Galéria – XO Terem
Fészek Galéria, Budapest
2003
Kunst Zürich, 2003
2002
Várfok Galéria – XO Terem
St.art Galéria
2001
Mûcsarnok, Budapest

2000
Lavoir Vasserot, Saint-Tropez

1999
Szombathelyi Képtár
XO Galéria, Budapest

1998
Mûgyûjtõ Galéria, Budapest
Magyar Intézet, Párizs
Jenoptik AG, Jena
Jenaer Kunstverien,Jena
XO Galéria, Budapest
1997
V.A.M. Design Galéria, Budapest
Mester Galéria (Rosta Józseffel és El Kazovszkijjal), Budapest
Mûvészetek Háza (Rosta Józseffel), Pécs
CitiGold Galéria, Citibank, Budapest
Polgár Galéria (Fehér Lászlóval), Budapest

1996
„Lisszaboni Lapok” Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
AL Galerie Gerlinde Walz, Stuttgart (Németország)
Deutsche Telekom, Augsburg (Németország)
1995 M – M Gallery, Tokió (Japán)
ART Frankfurt / AL Galerie Gerlinde Walz
Galerie Waszkoviak (Philip Kinggel), Berlin (Németország)
Villa Romana, Firenze (Olaszország)
Pandora Galéria, Budapest
Kiscelli Múzeum, Budapest
Goethe Institut, Budapest

1994
Galerie Villa Rolandseck, Rolandseck (Németország)

1992
„Róma”, Ernst Múzeum, Budapest
Kunstverein Göppingen (Georg K. Pfalerrel), Göppingen (Németország)
A Magyar Köztársaság Kulturális és Információs Központja (Georg K. Pfalerrel), Stuttgart (Németország)
BP Galerie, Brüsszel (Belgium)
Galerie Waszkowiak, Berlin (Németország)
Pandora Galéria, Budapest
AL Galerie Gerlinde Walz, Stuttgart

1991
Fészek Galéria, Budapest
Pandora Galéria, Budapest

1990
Városi Galéria, Wels (Ausztria)

1989
Galerie Umeni (Bak Imrével), Karlovy Vary (Csehszlovákia)
Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Grác (Ausztria)

1987
Galerie Heinz Wenk, Dortmund (NSZK)
Galerie am Kleinen Markt (Borbás Klárával), Mannheim (NSZK)
Oblastne Podunajske Museum (Bak Imrével), Komarno (Csehszlovákia)
Mûvészetek Háza (Bak Imrével), Brno (Csehszlovákia)
Pécsi Galéria, Pécs
Galerie Eremitage, Nyugat – Berlin
Galerie Salamon, Párizs
„Dialógus V.” Fészek Galéria (Michael Horsley-val és Klimó Károllyal), Budapest
Institut Français, Budapest
Galerie C, Klagenfurt (Ausztria)
Jipian Art Gallery, Knokke Zoute(Belgium)

1986
Galerie Steinek, Bécs
Galerie Eremitage, Nyugat – Berlin
Sziráki kastély galériája, Szirák
Galerie Kutscha, Salzburg (Ausztria)
Hincz Gyula Galéria, Vác
XLII. Velencei Biennálé Magyar Pavilon (Bak Imrével, Birkás Ákossal, Kelemen Károllyal)

1985
Mûcsarnok, Budapest

1983
Salamon torony, Visegrád

1982 Holbein Ház, Augsburg (NSZK)

1981 Óbudai Pincegaléria, Budapest
Csók István Képtár, Székesfehérvár
Színháztér Galéria, Pécs
Mûvelõdési Ház, Paks
Fészek Klub, Budapest

1979 Józsa András Múzeum, Nyíregyháza
Ifjúsági Ház, Székesfehérvár

1978 Józsefvárosi Galéria, Budapest
Kossuth Lajos Tudományegyetem (Csiky Tiborral), Debrecen
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Kunstverein, Unna (NSZK)

1977 Városi Galéria, Hajdúszoboszló

1975 IPARTERV, Budapest

1974 Museum Folkgang, Essen (NSZK)

1970 Fényes Adolf Terem (JovánovicsGyörggyel), Budapest

1968 Galerie Müller (Bak Imrével), Stuttgart(NSZK)

1966 Mûvelõdési Ház (Deim Pállal és KószaSipos Lászlóval), Szentendre

1964 Petri Galla Pál lakása (Csiky Tiborral),Budapest



DÍJAK
1982 XIV. Nemzetközi Festészeti Fesztivál zsûri különdíja, Cagnes-sur-Mer(Franciaország)
1985 4. Európai Grafikai Biennálé, Baden-Baden (NSZK) Elsõ díj
1986 Munkácsy díj
1992 ösztöndíj a Római Magyar Akadémián (Olaszország)
1993 a firenzei Villa Romana vendégmûvésze (Olaszország)
1995 fõvárosi ösztöndíj Lisszabon (Portugália)
2002 Kossuth-díj




 
   
Informatikai partnerĂźnk