|

Szotyory László

Szotyory László (1957, Kolozsvár) 1970 óta él Magyarországon, 1983-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, 2000-ben Munkácsy-díjat kapott, 2004-ben a Palládium-díjat vehette át. Festészetére jellemző a rendkívüli könnyedséggel megfestett, kevés színnel visszaadott, érzékletesen megformált jelenetek, melyek gyakran filmek, képek, műalkotások közvetlen hatására születnek. Szotyory kedvelt témái közé tartozik az amerikai táj, a mozi és az autók. Észak-Amerika mellett a másik kedvelt témája a Mediterraneum, a parkok, az itáliai kertek, illetve a nők, akiknek portréi nem konkrét modell utáni arcok, hanem különböző élmények, emlékek után készült, képzelt arcmások. Képeinek hangulata különös, rejtélyes, sokszor álomszerű. Legutóbbi képei itáliai kerteket ábrázolnak, tematikában tehát hasonló a korábbi művekhez, de az előzőekkel ellentétben itt az elbeszélés mellett dominánsabbá vált az absztrakt festői gesztus, mellyel a művész egységes festői motívumra törekszik. A képek levegősek, több helyen üresen marad a vászon és az áttetsző festék alatt sokszor a szénrajz is felsejlik. 2004 januárjában a Palládium-díj átvételekor Szotyory elmondta, hogy a festés számára érzéki örömöt jelent, a tájak, amelyeket megfest, olyanok amilyeneket álmaiban lát, és azzal, hogy megörökíti a vásznon, valóságossá válnak. A képein ábrázolt parkok, kertek, erdőrészletek mind-mind olyan helyszínek, melyeket ő maga is szívesen bejárna. Szotyory számára a park mindig egy be nem fejezett történet színtere, talányos hangulat, titok lengi körül a könnyed ecsetvonásokkal megidézett tájat. „Azt festem meg, amit magam köré szeretnék varázsolni, azt a képzeletbeli közeget, amelyben élek, amelyben jól érzem magam.” (Szotyory László)
|
 |
Kiállításai
1957-ben született Kolozsvárott
1970-ben szüleivel áttelepül Magyarországra
1983-ban diplomázik a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskolán mesterei:Kokas Ignác és Dienes Gábor
1983 – 1987 tanár a budapesti Budai Nagy Antal Gimnáziumban
Egyéni kiállítások:
1983 Vegyipari Egyetem aulája, Veszprém
1984 Galéria 11, Budapest
1988 Városi Könyvtár, Vác
1989 József Attila Mûvelõdési Ház, Dunakeszi
Mûvelõdési Központ, Balassagyarmat
1990 Vegyipari Egyetem aulája, Veszprém, Budapest
1992 Várfok Galéria, Budapest
1993 Városi Kiállítóterem (El Kazovszkijjal), Kalocsa
Lengyel Kulturális Központ (El Kazovszkijjal), Budapest
Kempinski Kiállítóterem, Budapest
Keener Gallery, Atlanta (USA)
1994 Magyar Intézet (El Kazovszkijjal), Moszkva
Várfok Galéria, Budapest
1996 Cirko Gejzír Galéria, Budapest
Városi Könyvtár, Gyõr
Fészek Galéria, Budapest
Várfok Galéria, Budapest
Közép-Európai Egyetem, Budapest
1997 TV - Galéria, Veszprém
Örökmozgó Galéria, Budapest
Merlin Galéria, Budapest
Tarcal Galéria (Pirkko Rantatorika-val), Tarcal
Várfok Galéria, Budapest
1998 Mûvészetek Háza, Veszprém
Várfok Galéria, Budapest
1999 Fõvárosi Képtár/Kiscelli Múzeum, Budapest
Várfok Galéria, Budapest
2000 MAMÜ Galéria, Budapest
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Jászai Mari Színház Galéria, Tatabánya
Várfok Galéria, Budapest
2001 Centrális Galéria – Közép-Európai Egyetem (CEU), Budapest
Ács Károly Mûvelõdési Központ, Ráckeve
Várfok Galéria, Budapest
2002 Mûvészetek Háza, Szombathely
Várfok Galéria, Budapest
2003 Retorta Galéria, Budapest
2004 Várfok Galéria, XO Terem, Budapest
Bartók 32 Galéria
2005 Kertek, Várfok Galéria, Várfok Terem
Dég, Festetics kastély
Ferencvárosi Pincegaléria
2006
Építmények és lények, Szinyei Szalon, Budapest
2007
Dionüszosz a pálmák közt, Várfok Galéria - XO Terem
2008 Parkok és felhők-Mandala. Várfok Galéria, Várfok Terem
Csoportos kiállítások:
1983-1994 Stúdió éves kiállításai, Budapest
1984 Dunántúli Tárlat, Veszprém
1986 Nyári Tárlat, Szentendre
1990 Bécs-Köln-Budapest (Stúdió vándorkiállítása)
1991 Lengyel-magyar kiállítás, Lengyel Intézet, Budapest
1992 Jeunne Peinture, Grand Palais, Párizs
1993 Hommage à Vaszary, Tata
1994 Green Hill Center, Észak-Karolina
Diaszpóra (és) mûvészet, Zsidó Múzeum Budapest
1996 Szimbiózis, Pest Center
Õszi Tárlat, Hódmezõvásárhely
1997 Magyar Szalon ’97, Mûcsarnok
Olaj, Vászon, Mûcsarnok
Francia Intézet, Budapest
Kerek-Zöld, Budapest Galéria
1998 MAMÜ kiállítás, Budapest Galéria
Budapest Art Expo, Mûcsarnok
Élet és Irodalom kiállítása, Budapest
1999 FIAC, Párizs
Várfok Galéria a Párizsi Magyar Intézetben, Párizs
2000 Emlékezés Vigadó Galéria, Budapest
2001 Figura – Kép. A Várfok Galéria kiállítása a Pécsi Civil
Közösségek Háza Gebauer Galériájában
Dialógus - Festészet az ezredfordulón, Mûcsarnok, Budapest
2005
52. Vásárhelyi Õszi Tárlat, Hódmezõvásárhely
Fürdõ, Mûvészetek Háza, Szombathely
2005 Plug, Kortárs képzõmûvészeti kiállítás és vásár, Budapest
Arc poétika, Várfok Galéria - XO terem
Kogart, Szalon
2007 Bukarest-Budapest híd, Bartók 32 Galéria, Budapest
2007 Kép a képben, Várfok Galéria - XO Terem
2008 Icecubes - Summer exhibition, Várfok Gallery, Budapest
DÍJAK
2004 Palládium-díj
2000 Munkácsy-díj
1997 Magyar Szalon ’97 MAOE Díja
1993 Grand Palais ’93 bronzérem
1992 Veszprémi Tavaszi Fesztivál Díja
1991 Mûvészeti Alap Nívódíj
1990-1993 Derkovits Ösztöndíj
1984 Dunántúli Tárlat Nívódíj
Mûvei közgyûjteményekben
Ludwig Múzeum / Kortárs Mûvészeti Múzeum, Budapest
Axis Gallery, Atlanta (USA)
Brenau University Gallery, Geinswille, Georgia (USA)
Kortárs Magyar Múzem, Dunaszerdahely (Szlovákia)
MTM Kommunikáció gyûjteménye, Budapest
Fõvárosi Képtár – Kiscelli Múzeum
Laczkó Dezsõ Múzeum, Veszprém
BTM Fõvárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, Budapest
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
|
|