Skip to main content
Kiállítás Project Room 2017

Dobokay Máté: Festői Absztrakció Után

2017. március 24. - 2017. április 22.

• • • • •

Dobokay Máté (1988, Pécs) a Kaposvári Egyetem Fotográfia szakán végzett. Alkotói munkásságában a fotográfiához fűzött, kötött elképzeléseinket próbálja kitágítani a fotográfia és a festészet közötti határok elmosásával. A fotográfia médiumát olyan nyitottsággal kezeli, mely feloldja a klasszikus fotográfiai képalkotás ideái alól, és egy kísérleti, absztrakt irányba tereli azt. Ennek megfelelően egyes műveit a fényképkészítéshez szükséges nyersanyagok felhasználásával alkotja exponálás és a fényképezőgép tényleges elkattintása nélkül. Ezzel azon elméletét igyekszik kifejezésre juttatni, mely szerint a fotográfia nem csupán technikai médium, hanem a festészettel egyenrangú képzőművészeti műfaj, ahol a fény használható ecsetként.

Munkáival már sokak figyelmét felkeltette, így többek között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának vezetőségi tagja, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja és a Labor Galéria bizottságában is részt vesz. 2014-ben részt vett az OFF_FESTIVAL Bratislava fődíjas csoportos kiállításán és jelölték a rangos Prix Lucien Hervé et Rodolf Hervé díjra. A következő esztendőben legfiatalabbként lett elődöntős a Leopold Bloom Awardon. Számos egyéb külföldi és hazai megjelenés mellett 2016-ban részt vett az „Impact: Abstraction & Experiment in Hungarian Photography” című New York-i kiállításon.

Dobokay munkásságára nagy hatást gyakorolt Hantai Simon jellegzetes ’pliage’ technikája, mely a Hommage à Hantai Simon című sorozatában köszön vissza. A festőóriás Hantainak emléket állító művek az anyag szerepének fontosságát juttatják kifejezésre. Emellett a Spots című sorozatának – melyek Dobokay kísérletező technikájának különleges tájképei – válogatott darabjai is bemutatásra kerülnek. A látogatók a kiállítást 2017. március 24. és április 22. között tekinthetik meg a Várfok Project Roomban. 

KIÁLLÍTOTT MŰVEK:

Dobokay Máté: Hommage a Hantai Simon, 98×55
DOBOKAY MÁTÉ

Hommage à Hantai Simon
2017 - 98x55 cm
kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Hommage a Hantai Simon, 98×86 cm
DOBOKAY MÁTÉ

Hommage à Hantai Simon
2017 - 98x86 cm
kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Hommage a Hantai Simon, 98×217,5 cm
DOBOKAY MÁTÉ

Hommage à Hantai Simon
2017 - 98x217,5 cm
kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Hommage a Hantai Simon, 60×51
DOBOKAY MÁTÉ

Hommage à Hantai Simon
2017 - 60x51 cm
kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Hommage a Hantai Simon, 60×49 cm
DOBOKAY MÁTÉ

Hommage à Hantai Simon
2017 - 60x49 cm
kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Spots 5
DOBOKAY MÁTÉ

Spots 5
2014 - 9,5x7,3 cm
instant kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Spots 4
DOBOKAY MÁTÉ

Spots 4
2014 - 9,5x7,3 cm
instant kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Spots 25
DOBOKAY MÁTÉ

Spots 25
2014 - 9,5x7,3 cm
instant kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Spots 7
DOBOKAY MÁTÉ

Spots 7
2014 - 7,3x9,5 cm
instant kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Spots 1
DOBOKAY MÁTÉ

Spots 1
2014 - 7,3x9,5 cm
instant kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Spots 2
DOBOKAY MÁTÉ

Spots 2
2014 - 7,3x9,5 cm
instant kemogram

szeptember 2, 2019
Dobokay Máté: Spots 13
DOBOKAY MÁTÉ

Spots 13
2014 - 7,3x9,5 cm
instant kemogram

szeptember 2, 2019

ESEMÉNY GALÉRIA

Varfok

Author Varfok

More posts by Varfok