
Korniss Péter: Hosszútáv
Várfok Galéria, Budapest (H)
2017. október 19. – 2018. január 13.
Kedves Művészetbarátok!
Örömmel hirdetjük meg, hogy 2017. november 24-én 18 órakor Dubóczky Gergely karmester tárlatvezetést tart Korniss Péter Hosszútáv című kiállításán a Várfok Galériában.
Dubóczky Gergely a harmincas magyar karmester-generáció egyetlen tagja, aki Kocsis Zoltánnal, Fischer Ivánnal és Fischer Ádámmal is dolgozott. A hagyományos repertoár mellett elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének is, számos kortárs mű ősbemutatója és összművészeti előadás fűződik a nevéhez, emellett gyakori közreműködője különböző színházi produkcióknak és operaelőadásoknak is. Az elmúlt években szinte az összes jelentősebb magyar zenekart dirigálta. A Medikus Zenekar és a Budapest Sound Collective karmestere és művészeti vezetője, a Bartók Béla Konzervatórium Szimfonikus Zenekarának tanára és vezetője. A Budapesti Fesztiválzenekarnál 2014 óta lát el asszisztensi és karmesteri feladatokat. A FIÚK, Fischer Iván fiatal karmestereket bemutató sorozatának első dirigenseként a Zeneakadémián vezényelhette a zenekart.
gergelyduboczky.com
A tárlatvezetés időpontja: 2017. november 24, péntek, 18 óra
Helyszíne: Várfok Galéria (1012 Budapest, Várfok u. 11.)
Időtartam: 1 óra
A vezetés magyar nyelvű, a részvétel ingyenes.
<<< A nagy érdeklődésre való tekintettel a részvételhez előzetes regisztráció szükséges! >>>
Korniss Péter (Kolozsvár, 1937) a magyar fotográfia legendás alakja idén ünnepli 80. születésnapját. Korniss munkássága az egyik leggazdagabb hazai fotográfiai életmű. Hírnevét dokumentarista fotósként alapozta meg elsősorban a paraszti életforma és kultúra fotózásával Kelet-Európában, mely téma az életmű vezérfonala az 1967-ben készített, első táncházas képeitől kezdve, az utóbbi évek konceptuálisnak tekinthető, betlehemeseket vagy széki asszonyokat bemutató fotósorozatokig. Mindemellett Korniss a világ különböző tájain készített sorozatokat, többek között Észak-és Dél-Amerikában, Dél-Jemenben, Szibériában. 1978-ban kezdett el foglalkozni az ingázó munkások életével, több mint tíz éven keresztül kísérte nyomon Skarbit András életét: A vendégmunkás (1988) című sorozata a magyar kortárs fotográfia egyik mérföldkövének tekinthető.
Korniss Péter, az első Kossuth-díjas fotográfus ötven évet felölelő, folyamatosan megújuló, páratlan munkásságát két kiállítással ünnepeljük: 2017. szeptember 28-án a Magyar Nemzeti Galériában, majd ezzel párhuzamosan 2017. október 18-án a Várfok Galériában nyílik nagyszabású kiállítása.
A Várfok Galériában megrendezésre kerülő Hosszútáv című kiállítás a kornissi életművet új összefüggések mentén mutatja be. Kiegészítve a Magyar Nemzeti Galéria majd’ 150 képet felvonultató gazdag válogatását itt olyan fotográfiák kerülnek bemutatásra, melyeket a magyar közönség eddig kevéssé ismert vagy még sosem láthatott. Így például a 70-es években az észak-amerikai indián rezervátumokban készített sorozatot, Korniss nemzetközi karrierjének egyik kiemelkedő fotóprojektjét. A kiállítás másik részében emblematikus képei egyéni narratívák sorába állítva jelennek meg, a kezdetektől a széki asszonyokról készített legújabb fotográfiákig. A történetekbe ágyazott képek egészen személyes oldalát tárják fel az életműnek, valamint kiemelik azt a konzekvens törekvést és tudatos alkotást, mely Korniss munkásságát 50 éve átfogja és teszi az egyik leghitelesebb fotográfiai életművek egyikévé.
„Akárcsak elbírálói, kik az évek során Kornissnak ítélték az általa kiérdemelt díjakat, mindenki, aki látta munkáit, elmondhatja magáról, hogy adósa a művésznek azért a tudatos választásáért, miszerint <<meg kell örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik.>> Ők, és mi, azaz a tisztelői, bizonyára egyetértünk következő kijelentésével: <<Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.>> /Colin Ford, brit National Media Museum alapítója és első igazgatója/.
A kiállítás nyitva: 2017. 10. 19. – 2018. 01. 13. kedd-szombat 11 és 18 óra között.