A Várfok Galéria idén novemberben alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli. Mi volt a te legemlékezetesebb élményed a Galériával kapcsolatban, amióta a művészkörhöz tartozol?
Egyelőre még újonc vagyok a Galériánál, szóval egyenlőre minden élményem a „legemlékezetesebb”.
A koronavírus-járvány mindannyiunk életét érintette: az egyedüllét lehet kínzó vagy elmélyülést segítő, önreflexív időszak. Hozott-e változást ez a különleges helyzet a művészetedben, alkotói folyamatodban?
Az elején egyfajta kapkodást éreztem, aztán meg a mérhetetlen belassulást, jelenleg fokozódó lendület.
Tegyük fel, hogy a vírus olyannyira kontrollálhatatlan, hogy az emberiség felett eluralkodott a totális káosz és fajunk a pusztulás szélére sodródott. Ekkor egy sárga overálba bújva Károly megkeresne téged, hogy épített egy bunkert a galéria alá és gyorsan ki kellene választanod egy alkotásod, amit meg tud óvni az utókor számára, melyik lenne az? Siess, nincs túl sok időnk!
Károlyról készített fotó lenne az, abban a sárga kezeslábasban!
De viccet félretéve a Role model című sorozatom, mert a világnak mindig szüksége lesz (szuper)hősökre.
A kulturális intézmények kényszerű bezárása miatt sok kiállítást online tettek hozzáférhetővé, bejárhatóvá. Mit gondolsz erről a tendenciáról, szerinted nyújthat hasonló élményt a képzőművészet az interneten át, mint testközelből?
Úgy gondolom, hogy ez egy kényszerpálya, ami egyenlőre megment minket a teljes apokalipszistől, de nem nyújthatja azt a fizikális kontaktot, amit egy kiállítótérbe lépve kapunk.
Nem elég az agyat, a testet is mozgatni kell! Más dolgok válhatnak hangsúlyossá, egyedibb megvilágításba kerülhetnek bizonyos részletek, amik a képernyőn keresztül nem feltétlenül fedezhetőek fel. Ezért preferálom a művel való személyes találkozást a galériák, kiállítóterek berkein belül. Illetve egyfajta intimitás is létrejöhet a mű és a néző között.
Sokan még mindig idegenkednek a kortárs művészettől. Mit gondolsz, hogyan lehet szélesebb közönség számára befogadhatóbbá tenni és egyáltalán kell-e?
Kell! Sokan nem értik és ezért ódzkodnak a kortárstól, mivel az nem a régi művészeti hagyományokat tükrözi, hanem egy új szemléleten nyugszik, ami olykor sokak számára elrettentő lehet vagy tévesen nevetség tárgyát képezi. Pedig a kortárs időtlen értéket is képviselhet.
Szerintem az út a gyerekeken keresztül vezet, ha minél korábban tudatosítjuk bennük, hogy a kortárs művészet létezik és miként lehetünk képesek a befogadására, akkor nyert ügyünk van, talán… de ehhez kell egy olyan oktató közeg is, ami megteremti számukra a lehetőséget.
Ha meg kellene nevezni egy művészt és alkotást, ami legnagyobb hatással volt rád, mi lenne az?
Az idén Hód Adrien, Hodworks – Pirkad
Mi volt az év legnagyobb olvasmányélménye?
Karácsonyi bejgli recept
És az év zenei élménye?
Grace Jones
Mondj egy színt, ami mostanában foglalkoztat. Miért?
Fagyiszín. Nincs meghatározó, egyszerre mindegyik, ami aktuálisan foglalkoztat.
