Gergye Krisztián társművészeti performansza Nemes Anna kiállításához

A test, mint a lélek médiuma. A mozdulat, mint a lélek jelenléte.
Idézve Nietzschét: “emberi, túlságosan is emberi”.
A mozdulatlanság, mint a szorongás manifesztuma. Nyugalomnak tűnik. Az idő körgyűrűi rászáradnak a bőr felszínére.A sziluett ellenfényben, ül, áll, fekszik. Van. A formán túlra szivárognak a lassú zajlások, míg a kozmikus sötétből érkező emóciók örvényei bekebelezik az embert.
Próbálja felfedezni a túlvilágot.

A performansz során a táncos sziluettjére vetített, embernagyságúra nagyított festmények egymásba mosódása egy koreográfiát képez. Követve az előírt mozdulatsort, talán kirajzolódik egy történet, amiben nincsenek ugyan események, mégis tetten érhető a létezés bizonytalansága. Ebben az intim zajlásban talán bátran kimondható: “Én vagyok a történet.” (Nádas Péter: Találkozás)