Skip to main content
Kiállítás Várfok 2015

Győrffy László: Balhüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg

Győrffy László: Balhüvelykem Enteriőr 2015

A kiállítás nyitva: 2015. szeptember 05. - 2015. október 03.
kedd-szombat 11 és 18 óra között.

• • • • •

A Várfok Galéria 25 éves jubileumi őszi évada Győrffy László (Budapest, 1976) egyéni kiállításával veszi kezdetét. A Balhüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg (idézet a Macbethből) című tárlat Győrffy eddigi legnagyobb bemutatkozása lesz a Várfok kiállítóterében, ahol számos műfajt érintve a horror filozófiájával és poszthumán biológiával fűszerezve a teremtéstörténettől az apokalipszisig vezet az út – vagy éppen fordítva.

A kiállítás elkészítése kapcsán – már a Shakespeare idézet okán is – talán a method acting módszere áll legközelebb ahhoz a szemlélethez, amely Győrffy László munkáit meghatározta.

A kiállítási anyag a Várfok terét is figyelembe véve két nagyobb egységre oszlik: az egyik teremben az Apokalipszis témájával foglalkozó 7 fej 10 szarv 9 szem című rézkarcsorozat foglal helyet, amely nemcsak a Jelenések Könyvére utal, hanem különböző eszkatológikus hagyományok mentén főleg azokra a (képi) sztereotípiákra fókuszál a tömeg- és/vagy a horrorkultúra optikáján keresztül, amelyek a végítéletet a szórakoztatóipar részévé teszik. A nyomatok A hét főbűn korábbi lapjaihoz hasonlóan nem annyira a Jó és a Rossz harcát vizualizálják, hanem inkább abban a szürkezónában mozognak, amely a hibridek burjánzásának terepéül szolgál. Ez a mutáns esztétika követhető nyomon a grafikákat kiegészítő szoborsorozaton is: a teljes Facefuck sorozat festett kerámiafejei a privát anatómia és a produktív (ön)destrukció együtthatóival illeszkednek a pusztulás programjába.

A másik terem törzsanyagát – a szobrok vitális és derűs színvilágához képest – komorabb tónusú és sajátosan installált olaj/vászon festmények teszik ki, amelyek egy olyan teremtéstörténetet visznek színre, amelyből nemcsak az ember hiányzik, de valójában maga a teremtő is. A Fekete szivárvány / A féreg beiktatása prehisztorikus és központ nélküli genezise a világ végét összezsugorító/infantilizáló grafikákkal együtt egy történelmen túli és az időrendiséget felszámoló perspektívát vázol fel.

KIÁLLÍTOTT MŰVEK:

7 fej 10 szarv 9 szem – I
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 01.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
magántulajdonban

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – II
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 02.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – III
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 03.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – IV
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 04.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – V
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 05.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
magántulajdonban

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – VII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 07.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – VIII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 08.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – IX
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 09.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – X
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 10.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XI
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 11.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 12.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XIII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 13.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XIV
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 14.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XVI
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 16.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XVIII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 18.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XIX
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 19.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XX
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 20.
2015 - 22x16,5 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XXI
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 21.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
7 fej 10 szarv 9 szem – XXII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

7 fej 10 szarv 9 szem - 22.
2015 - 16,5x22 cm
rézkarc Fabriano papíron
A Várfok Galériában

június 22, 2019
Győrffy László: Apu Borsónyi Heregolyója vagyok
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Apu Borsónyi Heregolyója vagyok
2015 - 90x90 cm
olaj, vászon
A Várfok Galériában

május 27, 2019
Győrffy László: Chaosmosis
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Chaosmosis
2015 - 90x90 cm
olaj, vászon
A Várfok Galériában

május 27, 2019
Győrffy László: Debil Dráma
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Debil Dráma
2015 - 90x90 cm
olaj, vászon
A Várfok Galériában

május 27, 2019
Győrffy László: Facefuck I
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck I
2011 - 35x24,5x19 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck II
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck II
2011 - 21,5x20x18 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck III
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck III
2011 - 16,4xx15x22 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck IV
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck IV
2012 - 34,5x25,5x22,5 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck IX
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck IX
2015 - 19,1x23,7x14,3 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck V
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck V
2014 - 20x24,7x28 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck VI
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck VI
2014 - 18,4x20,5x22,3 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck VII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck VII
2015 - 24,5x21x21,2 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck VIII
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck VIII
2015 - 32x40x31 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Facefuck X
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Facefuck X
2015 - 17,4x22x24 cm
olaj, kerámia
A Várfok Galériában

június 17, 2019
Győrffy László: Let’s Rock
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Let’s Rock (DSBM 01)
2015 - 150x150 cm
olaj, vászon
A Várfok Galériában

július 26, 2019
Győrffy László: Prehisztorikus libidó
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Prehisztorikus libidó
2015 - 90x90 cm
olaj, vászon
A Várfok Galériában

május 27, 2019
Győrffy László: Rossz agyféltekés rajzolás
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Rossz agyféltekés rajzolás
2015 - 90x90 cm
olaj, vászon
A Várfok Galériában

május 27, 2019
Győrffy László: Salakos nekrospektív délután
GYŐRFFY LÁSZLÓ

Salakos nekrospektív délután
2015 - 90x90 cm
olaj, vászon
A Várfok Galériában

május 27, 2019

ESEMÉNY GALÉRIA

Varfok

Author Varfok

More posts by Varfok