A Várfok Galéria idén novemberben alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli. Mi volt a te legemlékezetesebb élményed a Galériával kapcsolatban, amióta a művészkörhöz tartozol?
Természetesen a legelső kiállításom 2012-ben, amire nagy izgalommal készültem.
Nem tudhattam, hogy egyrészt miként fogadnak engem egy kortárs magángalériában, másrészt ekkor mutattam be először az új betlehemes sorozatomat, amely elég jelentős váltást jelentett a munkámban.
A koronavírus-járvány mindannyiunk életét érintette: az egyedüllét lehet kínzó vagy elmélyülést segítő, önreflexív időszak. Hozott-e változást ez a különleges helyzet a művészetedben, alkotói folyamatodban?
Szerencsémre éppen ebben az időszakban kellett összeállítsam az erdélyi Kriterion Alapítvány díjával járó új könyvemet, amely most karácsonyra jelent meg és 1959 és 2017 között készült képeimből állt össze. Ez nem volt egyszerű feladat, de a járvány okozta bezártság segített ebben a több hónapos munkában.
Tegyük fel, hogy a vírus olyannyira kontrollálhatatlan, hogy az emberiség felett eluralkodott a totális káosz és fajunk a pusztulás szélére sodródott. Ekkor egy sárga overálba bújva Károly megkeresne téged, hogy épített egy bunkert a galéria alá és gyorsan ki kellene választanod egy alkotásod, amit meg tud óvni az utókor számára, melyik lenne az? Siess, nincs túl sok időnk!
Nem nehéz rá válaszolni: Falusi iskolások 1973. A sáron átkelő iskolás lányok képe, amely az erdélyi Szék községben készült.
A kulturális intézmények kényszerű bezárása miatt sok kiállítást online tettek hozzáférhetővé, bejárhatóvá. Mit gondolsz erről a tendenciáról, szerinted nyújthat hasonló élményt a képzőművészet az interneten át, mint testközelből?
Nyilván meg sem közelíti az élményt, amikor testközelből nézegethetjük a képeket a falon. De azért ennek is örülnünk kell – és tényleg lehet benne örömünk – ha vizuális túrát tehetünk egy kiállításon. Mint például a nemsokára nyíló moszkvai kiállításomon a Klasszikus Fotó Galériában, amely rövidesen látható lesz a weben.
Sokan még mindig idegenkednek a kortárs művészettől. Mit gondolsz, hogyan lehet szélesebb közönség számára befogadhatóbbá tenni és egyáltalán kell-e?
Biztos, hogy kell érte tenni – méghozzá olyan tárlatvezetésekkel, mint amilyeneket a Várfok is rendez. Szerintem a leghatásosabb a képek és zene összekapcsolásával, értő és színes előadással rendezett sorozat volt, amelyeket feleségemmel együtt örömmel hallgattunk.
Ha meg kellene nevezni egy művészt és alkotást, ami legnagyobb hatással volt rád, mi lenne az?
Ez évben Urbán Tamás Pillangó című munkája volt a legizgalmasabb élményem, amely a Capa Központban volt látható és album formájában is megjelent.
Mi volt az év legnagyobb olvasmányélménye?
Bereményi Géza A magyar Copperfield címú regénye.
És az év zenei élménye?
A New-York-i Met Wagner előadásai – természetesen online…
Mondj egy színt, ami mostanában foglalkoztat. Miért?
A világoskék! A kék ég határtalan harmóniáját érzem benne.
