A Várfok Galéria idén novemberben alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli. Mi volt a te legemlékezetesebb élményed a Galériával kapcsolatban, amióta a művészkörhöz tartozol?
Ha írásban beszélünk, Károly néha a címük leírása helyett lerajzolja a képeimet. Ezekből már van egy kis gyűjteményem.
A koronavírus-járvány mindannyiunk életét érintette: az egyedüllét lehet kínzó vagy elmélyülést segítő, önreflexív időszak. Hozott-e változást ez a különleges helyzet a művészetedben, alkotói folyamatodban?
Pont az alkotás folyamatára nálam nem annyira van hatással. A személyes érzelmi szituációk, amikkel a képeimen foglalkozom ugyanúgy érvényesek ebben a helyzetben is. Az, hogy nem lehet tudni, hogy mi lesz és emiatt elmaradnak kiállítások vagy máshogy kerülnek megrendezésre áttételesen hatott arra, hogy milyen projekteken dolgozom. Befejeztem olyan régi ötleteimet is (pl. Tükröm, tükröm), amik nem feltétlenül illeszkedtek volna egy kiállítási koncepcióba és lehet, hogy még halogattam volna.
Tegyük fel, hogy a vírus olyannyira kontrollálhatatlan, hogy az emberiség felett eluralkodott a totális káosz és fajunk a pusztulás szélére sodródott. Ekkor egy sárga overálba bújva Károly megkeresne téged, hogy épített egy bunkert a galéria alá és gyorsan ki kellene választanod egy alkotásod, amit meg tud óvni az utókor számára, melyik lenne az? Siess, nincs túl sok időnk!
A fajok eredete! Ez volt az első képem, ahol a szereplők formája és mintája nagyrészt kitalált, az anatómiájuk is csak lazán kapcsolódik az igazi nyulakéhoz. Emiatt sok teljesen új problémával szembesültem, és úgy érzem jól sikerült megoldani őket. Ráadásul a sok minta nekem egy erős életenergiát reprezentál, ami ezekben a jövőbeli nehéz időkben még jól jöhet!
A kulturális intézmények kényszerű bezárása miatt sok kiállítást online tettek hozzáférhetővé, bejárhatóvá. Mit gondolsz erről a tendenciáról, szerinted nyújthat hasonló élményt a képzőművészet az interneten át, mint testközelből?
Abszolút támogatom és hálás vagyok azoknak, akik online elérhetővé tettek anyagokat. Nagyon sokat segít, hogy ne érezzük olyan távolinak a hétköznapi életet. Ugyanakkor ez egy megközelítő élményt tud csak adni olyan alkotások esetében, amik nem kifejezetten monitorra készültek. Két dimenziós műveknél is, amik sokkal jobban reprodukálhatóak, mint szobrok vagy objektek, rengeteg olyan faktor van, ami befolyásolja az élményt. A méreten és az anyag finomságain kívül, amik fotón/videón nem visszaadhatóak, nagyon sokat számít a rendezés. Ami egy kiállítási térben kontrollálható, az monitoron nem feltétlenül.
Sokan még mindig idegenkednek a kortárs művészettől. Mit gondolsz, hogyan lehet szélesebb közönség számára befogadhatóbbá tenni és egyáltalán kell-e?
A kortárs képzőművészettel kapcsolatban tényleg van egy olyan gát, ami más területeken nem jellemző. Egy filmről például sokkal bátrabban alkotunk véleményt, különösebb kétely nélkül le merünk pontozni valamit az IMDB-n. Ez igaz könyvekre és színházi előadásokra is. De ahogy ezeken a területeken sem fogjuk minden író és minden rendező munkáját ugyanúgy szeretni (sőt egy írónak lehet, hogy az egyik könyvét imádjuk, a másikat pedig unjuk), úgy a képzőművészetet is téves egy homogén jelenségként kezelni.
Sok ember rengeteg féle műfajban hoz létre alkotásokat és ezek mind elmondanak valamit ez alkotó élményéről a világban. Ez egyfajta kommunikáció, bár néha indirekt és sokszor nem a megszokott kommunikációs módszerekkel operál. De mi lenne érdekesebb mint belenézni valakinek a fejébe és összehasonlítani az ő élményét a sajátommal?
Ha meg kellene nevezni egy művészt és alkotást, ami legnagyobb hatással volt rád, mi lenne az?
Ez azért nehéz, mert majdnem minden héten van olyan alkotás, amiről azt gondolom, hogy igen, ez az, ez hiányzott az életemből eddig. Egy ilyen rajongási hullám sokszor nem tart sokáig és még aznap elül. De van hogy évekig is kitart. Ami talán a leghosszabb ideig meghatározó volt, az a National Gallery-ben látható Wilton diptichon. Főleg a belső oldala híres, amin II. Richard király látható. Szerintem viszont a külseje sokkal érdekesebb! Egy megláncolt fehér szarvast ábrázol egy mezőn, arany háttér előtt. 2009-ben láttam először és még most is visszatérek hozzá időnként. Egyrészt minden eleme fogalmilag is értelmezhető, látjuk, hogy ez virág, ez lánc, ez szarvas. Néhol egészen realisztikus. Ugyanakkor a művész, tudta, hogy minden kép absztrakt kép is. A formák alakja, mérete, iránya és ritmusa a fogalmi olvashatóságtól függetlenül is szuper, de ezzel tökéletesen együtt is működik.
Mi volt az év legnagyobb olvasmányélménye?
Elizabeth strout – Olive, Again
És az év zenei élménye?
Billie Holiday – Strange Fruit
Mondj egy színt, ami mostanában foglalkoztat. Miért?
Most, hogy elképzeltem a poszt-apokaliptikus szürke tájban Károly sárga overallját, már csak ez foglalkoztat!
