A Várfok Galéria idén novemberben alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli. Mi volt a te legemlékezetesebb élményed a Galériával kapcsolatban, amióta a művészkörhöz tartozol?
Harminc éve vagyok tagja a Galériának, harminc éve képviselnek a műkereskedelemben és segítik a pályafutásomat, részt vesznek az eddigi életművem rendszerezésében, archiválásában. Számos emlékezetes élményem van a galériával kapcsolatban. Kiemelem ezek között a 2014.-es összefoglaló életmű kiállításomat, amit a Várfok Galéria szervezésében a Pécsi Zsolnay Negyedben, az M21. Galériában valósult meg és, erre az alkalomra kiadott könyvet rólam.
Ezen kívül kiemelkedő eseménynek tartom a 2020-ban megrendezett „Tündérország” című egyéni kiállításomat a Várfok Galériában.
A koronavírus-járvány mindannyiunk életét érintette: az egyedüllét lehet kínzó vagy elmélyülést segítő, önreflexív időszak. Hozott-e változást ez a különleges helyzet a művészetedben, alkotói folyamatodban?
Igyekszem folytatni az alkotói tevékenységemet a járvány időszakában is. Mivel, ezen tevékenységek mellett a művészeti oktatással is intenzíven foglalkozok, ahol a távoktatás rengeteg energiát emészt fel, ezért sokkal jobban kell beosztanom az időmet, mint eddig.
Tegyük fel, hogy a vírus olyannyira kontrollálhatatlan, hogy az emberiség felett eluralkodott a totális káosz és fajunk a pusztulás szélére sodródott. Ekkor egy sárga overálba bújva Károly megkeresne téged, hogy épített egy bunkert a galéria alá és gyorsan ki kellene választanod egy alkotásod, amit meg tud óvni az utókor számára, melyik lenne az? Siess, nincs túl sok időnk!
Az én fő tevékenységem a performansz, tehát, performernek érzem magam, ezért erre a kérdésre elég individualista választ tudok adni.
Károly! Engem vigyél le az óvóhelyre. „…Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra.” (József Attila „Mama”)
A kulturális intézmények kényszerű bezárása miatt sok kiállítást online tettek hozzáférhetővé, bejárhatóvá. Mit gondolsz erről a tendenciáról, szerinted nyújthat hasonló élményt a képzőművészet az interneten át, mint testközelből?
Természetesen nem! Ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy a pandémia alatt zajló „Tündérország” című egyéni kiállításomat a Várfok Galériában az online tárlatvezetéseken, amiket a galéria kurátorai és jómagam több alkalommal tartottunk, rekord magas létszámban látogatták, majd, amikor a karantén helyzet nyár elején oldódott az így érdeklődők többsége személyesen is megtekintette a még élő bemutatómat.
Sokan még mindig idegenkednek a kortárs művészettől. Mit gondolsz, hogyan lehet szélesebb közönség számára befogadhatóbbá tenni és egyáltalán kell-e?
Erre a kérdésre például jó megoldás az online ismeretterjesztés, műelemzés, művészt találkozók, fórumok szervezése. Egy kortárs galériának ez lehet egy fontos feladata. Ezen a téren, szeretném megdicsérni a galéria stábját.
Ha meg kellene nevezni egy művészt és alkotást, ami legnagyobb hatással volt rád, mi lenne az?
Annyi példaképem van, hogy erre nem tudok válaszolni.
Mi volt az év legnagyobb olvasmányélménye?
Rengeteg…
És az év zenei élménye?
Leonard Cohen „Hallelujah”
Mondj egy színt, ami mostanában foglalkoztat. Miért?
Egész életemben a fekete záró – szín foglalkoztatott leginkább. A képeim zöme sok rétegű, rendkívül színes kompozíciókból áll össze. Ezeket, minden esetben egy fekete záró alakzatokkal fejezem be. A fekete nem egy szín, éppen ezért nehéz igazi mély, homogén felületet képezni vele. Akadémiai tanulmányaim során tanultam meg, hogy a sötét és mély feketét két színből lehet keverni, az úgynevezett alizarin krapplakk/mélybordóból és a smaragdzöld/sötét zöldből.
