Skip to main content
Hírek 2021Kapun kívül 2021

Korniss Péter egyéni kiállítása a párizsi Galerie Kellerben

KORNISS PÉTER
LE NAVETTEUR

Megnyitó:
2021. november 4., csütörtök 18-21 óra között
Galerie Keller
13 rue Keller, 75011 Paris

A kiállítás 2021. november 4. és december 4. között tart nyitva, kedd-szombat 11 és 19 óra között látogatható.

Korniss Péter (Kolozsvár, 1937) munkássága az egyik leggazdagabb magyar fotográfiai életmű. Hírnevét dokumentarista fotósként alapozta meg elsősorban a paraszti életforma és kultúra fotózásával Kelet-Európában, mely téma az életmű vezérfonala az 1967-ben készített, első, erdélyi táncházas képeitől kezdve, az utóbbi évek konceptuálisnak tekinthető, karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó népszokásokat vagy az erdélyi vendégmunkás asszonyokat bemutató fotósorozatokig.
Mindemellett Korniss a világ különböző tájain készített sorozatokat, többek között Észak-és Dél-Amerikában, Dél-Jemenben, Szibériában.
1978-ban kezdett el foglalkozni az ingázó munkások életével, majd’ tíz éven keresztül kísérte nyomon Skarbit András életét: A vendégmunkás (1988) című sorozata a magyar kortárs fotográfia egyik mérföldkövének és kezdőpontjának tekinthető.

Korniss Péter több mint ötven évet felölelő életműve elénk tárja a kelet-európai régióban történt társadalmi változásokat, a globalizáció visszafordíthatatlan nyomait és a vidéki, falusi közösségek átalakulását.

Az elmúlt évek olyan nagyszabású kiállításai után, mint többek között a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a bukaresti Román Nemzeti Szépművészeti Múzeum, a római Museo di Roma in Trastevere, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum vagy a szentpétervári Rosphoto Fotográfiai Múzeum tárlatai, most a közönség Korniss Péter műveivel Párizsban találkozhat. A francia fővárosban két új kiállítás nyílik, az egyik november 3-án a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központban, a másik november 4-én a Galerie Kellerben, ahol a korszakalkotó A Vendégmunkás sorozat lesz látható.

Varfok

Author Varfok

More posts by Varfok