Lucien Hervé & Rodolf Hervé: Négyszemközt

A magyar származású Lucien Hervé (1910-2007) 1929-től élt Párizsban. Az 1930-as évek végén kezdett el fotózni, majd 1949-ben megismerkedett Le Corbusier-vel, a modern építészet egyik legmeghatározóbb alakjával, akinek 1949 és 1965 között „hivatalos fényképésze” lett. Letisztult, geometrikus kompozíciók, a fény-árnyék hatások erőteljes jelenléte határozza meg fényképeinek világát. Építészeti témájú fotói az 1980-as években hozták meg számára a világhírnevet, kiállításai a mai napig sorra nyílnak Tokiótól Athénig.Munkásságának magyarországi bemutatását Major Máté építész, egyetemi tanár kezdeményezte az 1960-as évek elején. Fényképeit azóta olyan rangos hazai intézmények állították ki mint a Budapest Galéria (1989), a Mai Manó Ház (2008). Legutóbb születésének centenáriumán, 2010-ben a Szépművészeti Múzeumban megrendezett nagyszabású kiállításon és szülővárosában, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban láthatta alkotásait a közönség.

Több könyve is megjelent magyarul, az Építészet és Fénykép (1968) Major Máté előszavával,Az Építészet nyelve (1983) Illyés Gyula előszavával, és a Lucien Hervé (1992) című monográfia Batár Attila építész szövegével. Alkotásait többek között olyan jelentős nemzetközi gyűjteményekben őrzik, mint a bécsi Albertina, a párizsi Centre Pompidou, a Los Angelesi The Getty Institute és a londoni Victoria & Albert Museum.

Rodolf Hervé (1957-2000) sokoldalú művészete az 1990-es években az underground körökben jól ismert volt. A művész 1989 utolsó napjaiban a Vasarely Múzeum meghívására érkezett Budapestre és a rendszerváltást követően több éven át élt és alkotott Magyarországon, ahol az alternatív színtér fontos személyisége lett. Fiatalon, édesapja nyomán kezdett el érdeklődni a fotográfia iránt, ám lázadó, a határokat feszegető személyiségéből fakadóan apja szigorúbb, a geometriára alapozott kompozíciókat előnyben részesítő látásmódja helyett az expresszívebb, szürreálisabb kifejezési formák vonzották. Művészetét az erőteljes ellentétek határozzák meg: alkotásaiban megfér egymás mellett a gyengédség és az erőszak, a tűpontos társadalomábrázolás és a szürrealizmus, valamint a lírai és a drámai kompozíciók. A fotográfia és egyéb vizuális művészeti ágak (fotó, videofilm, elektrografika, kollázs, festészet) mellett zenével és performansszal is foglalkozott. Habár ígéretes alkotói pályáját 2000-ben bekövetkezett halála derékba törte, képei mit sem veszítettek aktualitásukból, ma is kortárs művekként hatnak. Videófilmjeit az OSA Archívumban és a C3-ban őrzik.

A Vasarely Múzeumban 1990-ben megrendezett kiállítását követően 1991-ben különleges tárlata nyílt a Széchenyi-fürdő Márvány termében, majd a győri Xantus János Múzeumban. 2001-ben édesapjával közösen mutatták be alkotásait a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.

A kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A tárlat a Budapest Photo Festival hivatalos programsorozatának része.