Skip to main content
Kiállítás Várfok 2019

Lucien Hervé & Rodolf Hervé: Négyszemközt

A kiállítás nyitva: 2019. január 25. - március 14.

Megnyitó: 2019. január 24, 19 óra

• • • • •

A Várfok Galéria Négyszemközt című tárlata Lucien Hervé és Rodolf Hervé, apa és fia fotográfiáinak különleges válogatását mutatja be. Olyan, egymásra rímelő képek kerülnek kiállításra, melyek amellett, hogy összekacsintanak, mindkét fényképész művészetének lényeges vonásait is bemutatják. A képpárok kiemelik a két életmű sajátosságait, az alkotók egymástól élesen eltérő látásmódját, ugyanakkor áthatja őket a közös szellemiség is, így például a szociális érzékenység, a társadalomkritika, a humor, az irónia, az absztrakció iránti affinitás.

A magyar származású Lucien Hervé (1910-2007) 1929-től élt Párizsban. Az 1930-as évek végén kezdett el fotózni, majd 1949-ben megismerkedett Le Corbusier-vel, a modern építészet egyik legmeghatározóbb alakjával, akinek 1949 és 1965 között „hivatalos fényképésze” lett. Letisztult, geometrikus kompozíciók, a fény-árnyék hatások erőteljes jelenléte határozza meg fényképeinek világát. Építészeti témájú fotói az 1980-as években hozták meg számára a világhírnevet, kiállításai a mai napig sorra nyílnak Tokiótól Athénig.Munkásságának magyarországi bemutatását Major Máté építész, egyetemi tanár kezdeményezte az 1960-as évek elején. Fényképeit azóta olyan rangos hazai intézmények állították ki mint a Budapest Galéria (1989), a Mai Manó Ház (2008). Legutóbb születésének centenáriumán, 2010-ben a Szépművészeti Múzeumban megrendezett nagyszabású kiállításon és szülővárosában, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban láthatta alkotásait a közönség.

Több könyve is megjelent magyarul, az Építészet és Fénykép (1968) Major Máté előszavával,Az Építészet nyelve (1983) Illyés Gyula előszavával, és a Lucien Hervé (1992) című monográfia Batár Attila építész szövegével. Alkotásait többek között olyan jelentős nemzetközi gyűjteményekben őrzik, mint a bécsi Albertina, a párizsi Centre Pompidou, a Los Angelesi The Getty Institute és a londoni Victoria & Albert Museum.

Rodolf Hervé (1957-2000) sokoldalú művészete az 1990-es években az underground körökben jól ismert volt. A művész 1989 utolsó napjaiban a Vasarely Múzeum meghívására érkezett Budapestre és a rendszerváltást követően több éven át élt és alkotott Magyarországon, ahol az alternatív színtér fontos személyisége lett. Fiatalon, édesapja nyomán kezdett el érdeklődni a fotográfia iránt, ám lázadó, a határokat feszegető személyiségéből fakadóan apja szigorúbb, a geometriára alapozott kompozíciókat előnyben részesítő látásmódja helyett az expresszívebb, szürreálisabb kifejezési formák vonzották. Művészetét az erőteljes ellentétek határozzák meg: alkotásaiban megfér egymás mellett a gyengédség és az erőszak, a tűpontos társadalomábrázolás és a szürrealizmus, valamint a lírai és a drámai kompozíciók. A fotográfia és egyéb vizuális művészeti ágak (fotó, videofilm, elektrografika, kollázs, festészet) mellett zenével és performansszal is foglalkozott. Habár ígéretes alkotói pályáját 2000-ben bekövetkezett halála derékba törte, képei mit sem veszítettek aktualitásukból, ma is kortárs művekként hatnak. Videófilmjeit az OSA Archívumban és a C3-ban őrzik.

A Vasarely Múzeumban 1990-ben megrendezett kiállítását követően 1991-ben különleges tárlata nyílt a Széchenyi-fürdő Márvány termében, majd a győri Xantus János Múzeumban. 2001-ben édesapjával közösen mutatták be alkotásait a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.

 

A kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A tárlat a Budapest Photo Festival hivatalos programsorozatának része.

KIÁLLÍTOTT MŰVEK:

Rodolf Hervé: Galambok, galambok, kedves galambok…
RODOLF HERVÉ

"... galambok, galambok…, kedves galambok"
n.d. - 38x26 cm
vintage nagyítás a művész kézírásával
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: A Rezonnance csoport tagjai
RODOLF HERVÉ

A ’Rézonnance’ csoport tagjai
1990 - 37x30 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: A bécsi Steinhofban
RODOLF HERVÉ

A bécsi Steinhofban
1990 - 20x21 cm
cibakróm nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: A kar
RODOLF HERVÉ

A kar
1990 - 16,5x23 cm
vintage print
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: A láb
LUCIEN HERVÉ

A láb
1955 - 20,5x24,5 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: A Louvre piramisa
RODOLF HERVÉ

A Louvre piramisa
1993 - 23x23 cm
inkjet print - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: A Marseille-i kikötőben
LUCIEN HERVÉ

A Marseille-i kikötőben
1951 - 34x18 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: A vádló
LUCIEN HERVÉ

A vádló
1955 - 27x29 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Akt
RODOLF HERVÉ

Akt
1970-es évek - 26x20 cm
modern nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Apáca Audincourt-ban
LUCIEN HERVÉ

Apáca Audincourt-ban
1951 - 24x33,5 cm
inkjet print
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Bánatos Marseille-i kislány
LUCIEN HERVÉ

Bánatos Marseille-i kislány
1951 - 28x26 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Budapest
RODOLF HERVÉ

Budapest
1991 - 45x79 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Cím nélkül
RODOLF HERVÉ

Cím nélkül
1991 - 20,3x22,5 cm
színes modern nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Cím nélkül
RODOLF HERVÉ

Cím nélkül
1980-as évek - 59x40 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Cím nélkül
RODOLF HERVÉ

Cím nélkül
1988 - 50x62 cm
inkjet print - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Cím nélkül
RODOLF HERVÉ

Cím nélkül
1970-es évek - 32x44 cm
vintage print
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Dagály fürdő
RODOLF HERVÉ

Dagály Fürdő
1990 - 26x40 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Dagály fürdő
RODOLF HERVÉ

Dagály Fürdő
1990 - 22,5x16,5 cm
aláírt vintage nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Delhii utca
LUCIEN HERVÉ

Delhii utca
1955 - 29,2x37,3 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Eiffel torony
RODOLF HERVÉ

Eiffel torony
1989 - 70x50 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Eiffel torony – reflexió
LUCIEN HERVÉ

Eiffel torony - reflexió
1961 - 27,5x37,5 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Elsőáldozó
LUCIEN HERVÉ

Elsőáldozó
1949 - 33,5x25,5 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Eperszedők
LUCIEN HERVÉ

Eperszedők
1947 - 15x20 cm
vintage print
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Fekete anya
RODOLF HERVÉ

Fekete anya
1980-as évek - 23,5x14,5 cm
aláírt vintage nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Fekete lyuk
RODOLF HERVÉ

Fekete lyuk
1990 - 20x30 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Fekete lyuk
RODOLF HERVÉ

Fekete lyuk
1990 - 29,5x19 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Fekete lyuk
RODOLF HERVÉ

Fekete lyuk
1990 - 36x28 cm
inkjet print - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Fürdőzők
LUCIEN HERVÉ

Fürdőzők
1956 - 23,5x10,5 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Gyerekek egy fal előtt
LUCIEN HERVÉ

Gyerekek egy fal előtt
1951 - 36,5x26,5 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Három asszonyság
LUCIEN HERVÉ

Három asszonyság
1951 - 10,5x15 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Ifjú pár
RODOLF HERVÉ

Ifjú pár
1990 - 15,5x21 cm
vintage print
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Indiai utca
RODOLF HERVÉ

Indiai utca
1980-as évek - 21x15,8 cm
cibakróm vintage nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: J.H.
LUCIEN HERVÉ

J.H.
1953 - 14,5x22 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Katedrális, Turku
LUCIEN HERVÉ

Katedrális
1963 - 50x54 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Koktélruha Király Tamás születésnapjára
RODOLF HERVÉ

Koktélruha Király Tamás születésnapjára
1992 - 100x66,9 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Kongresszusi Központ
LUCIEN HERVÉ

Kongresszusi Központ
1964 - 50x55 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Lőszergyár
LUCIEN HERVÉ

Lőszergyár
1952 - 30x39 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Lucien Hervé
RODOLF HERVÉ

Lucien Hervé
1990 - 43x34,5 cm
inkjet print - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Lucky, Dior ruhában
LUCIEN HERVÉ

Lucky, Dior ruhában
1948 - 33x15 cm
aláírt modern nagyítás
magántulajdonban

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Lucy Valor, Utrillo felesége
LUCIEN HERVÉ

Lucy Valor (Utrillo felesége)
1947 - 30,5x15,1 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Jardin du Luxembourg, Párizs
LUCIEN HERVÉ

Luxemburg kert, Párizs
1950-es évek - 22,5x14,5 cm
aláírt vintage nagyítás
magántulajdonban

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Marcel Marceau pantominművész
LUCIEN HERVÉ

Marcel Marceau pantomimművész
1990 - 22x36 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Marseille
LUCIEN HERVÉ

Marseille
1938 - 30x40 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Mise
LUCIEN HERVÉ

Mise
1960-as évek - 13,4x12,2 cm
aláírt vintage nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Molnár Ildikó., az Orkesztra Luna tagja
RODOLF HERVÉ

Molnár Ildikó, az Orkesztra Luna tagja
1991 - 40x26 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: A Moszkva tér átépítése
RODOLF HERVÉ

Moszkva tér átépítése
1990 - 30x45 cm
színes nagyítás - Ed. 3
magántulajdonban

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Multan, Pakisztán
LUCIEN HERVÉ

Multán, Pakisztán
1961 - 36x23 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Múzeum
LUCIEN HERVÉ

Múzeum
n.d. - 20x28,5 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Önarckép
LUCIEN HERVÉ

Önarckép
1938 - 31x30 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Önarckép
RODOLF HERVÉ

Önarckép
1992 - 42x35 cm
színes nagyítás - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Öregember
RODOLF HERVÉ

Öregember
1970-es évek - 45x30,5 cm
vintage print
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Paris
RODOLF HERVÉ

Paris
1980 - 44,5x35,5 cm
inkjet print - Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Párizs, az ablakomból nézve
LUCIEN HERVÉ

Párizs, az ablakomból nézve
1947 - 29x33 cm
inkjet print – Ed. 3
magántulajdonban

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Perugia
LUCIEN HERVÉ

Perugia
1949 - 30x26 cm
aláírt modern nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Rodolf Hervé
LUCIEN HERVÉ

Rodolf Hervé
1990 - 30x45 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Seggbesült élmunkás
RODOLF HERVÉ

Seggbesült élmunkás
1990 - 17x22,5 cm
vintage print
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Lucien Hervé: Szajna-part
LUCIEN HERVÉ

Szajna-part
1949 - 50x54 cm
inkjet print – Ed. 3
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019
Rodolf Hervé: Vágóhíd
RODOLF HERVÉ

Vágóhíd
1991 - 59,5x40 cm
cibakróm nagyítás
A Várfok Galériában

augusztus 21, 2019

ESEMÉNY GALÉRIA

Varfok

Author Varfok

More posts by Varfok