Festményei a művész Thaiföldön készült tájképeinek legfrissebb korszakából valók, melyek a burjánzó vegetáció és a színgazdag, tavak és folyók szegélyezte, eső éltette növényvilág közvetlen tapasztalatának vizuális megvalósulásai, a természeti környezettel való bensőséges együttlétezés vetületei. A dzsungelben építetett műtermének közvetlen környezetében megtapasztalt természeti élettér beépül művészetébe. Tájképei ezeken az alkotásokon nem a klasszikus értelemben vett leképezései a természetnek, hanem a thaiföldi kolostorban töltött elszigetelődés során festett meditatív, lelki gyakorlatok részeiként a földrajzi visszahúzódás azon élményéről vallanak, mely során egyetlen méter megtétele nélkül a legmélyebb utazás megtehető. A kiállított művek visszatekintenek a korábbi korszakot is átható őselem, a víz mint forrásmotívum képnyelvi megjelenítésére, a természet rejtekutainak burjánzó ábrázolására, valamint új formanyelvet és művészi korszakot nyitva az újjáéledő esőerdő mély zöldjeinek közvetlenségébe vezetik a látogatót, melyeknek központi motívuma a tavak víztükrének friss felületábrázolása.