Diagonális vonalban partokat nyaldosó hullámok jelennek meg El Kazovszkij (1948, Leningrád (ma Szentpétervár) – 2008, Budapest) Szirén a szigeten 4. című festményén, mely egy feszültségekkel teli, bonyolult erőtér. A tenger balról átlósan benyúlik a szárazföldbe, az ismétlődő oválisok vízszintes erejét ellenpontozza az eget és a vizet egybemosó, absztrakt függőleges gesztusok rendszere. Csodálatos fényekkel töltik meg a tengert és az égboltot, ezüstös derengést hozva létre. A tér sűrűségét fokozza az előtérben lévő piramis jellegű sírkamra, mely egyesíti magában a diagonális és a vízszintes-függőleges osztást. A festmény három alapszínből – vörös, kék, sárga – építkezik, ezek, a jellegzetes vastag fekete kontúrokkal kiegészülve, elementáris erejűvé, borzongatóan vészjóslóvá tágítják a kompozíciót.
A sírkamra bejárata előtt áll a szárnyas szirén, Kazovszkij magánmitológiájának egyik jellegzetes bálványa, az elérhetetlen vágy, a Szépség megtestesítője. Sokszínű szárnyainak heves gesztusai szinte szétfeszítik az alakot. Úgy tűnik, mintha egyedül lenne, de lábánál ott fekszik áldozata, a sakálszerű kutya, lekötözve, élettelenül, mint egy egyiptomi múmia, magát a művészt, Kazovszkijt reprezentálva. Végtelen fájdalom sugárzik belőle, hiszen itt nincs győztes vagy áldozat, a szirén is ugyanolyan szomorú és magányos, mint a rá vágyakozó kutya. A szigetről azonban nincs szabadulás, a parton egy menekülést jelentő hajó sincs és a feloldozást adó horizontot berácsozzák az áttetsző függőleges ecsetvonások a bezártság börtönrácsait jelképezve.