A hullámzás mindent betöltő dinamikája és érzelmeket korbácsoló ereje Mulasics László (1954, Szepetnek – 2001, Feketebács) egyik legkomplexebb sorozatát, az Árapály tényezőt is áthatja. A monumentális, négy vaskos fatáblán lévő sorozat (jelenleg a két utolsó darab szerepel a kiállításon) fő motívumát egy régi fotóról készített szitanyomat adja, melyen egy férfi áll a Hangcsou-öböl mólóján. Ő maga sötétségbe burkolózik, nem látjuk arcvonásait, csak a tenger fénylik fel mögötte, a partot ért hullámok fehér tajtékjait mintha a holdvilágos égbolt ragyogtatná fel, ezt a sejtelmes ezüstfényt a kompozíció vékony ezüstlemezekkel gazdagon borított részei tovább fokozzák.
A fotó folyamatosan ismétlődik, repetitív ornamensé válik, még erőteljesebbé téve a hullámzás erejét, mely motívum több helyen absztraktabb formában visszatér. A férfi alakja még az elsőre homogénnek tűnő ezüst felületek alól is finoman kidomborodik. Kontúrjaiból és körülötte a teret betöltő cseppekből egyértelmű, hogy enkausztikát rejt a felszín, Mulasics időtlen anyagát, a felhevített, folyékony viasszal való festés ókori technikáját, melynek a mesterévé vált.
A sorozat közelebb hoz minket Mulasics végtelenül komplex művészetének megértéséhez, ahol a rendezettség és az érzékiség összhangja érvényesül a felületek kidolgozásában. A fiatalon, váratlanul elhunyt művész olyan volt, mint egy alkimista, keze alatt életre keltek a különböző anyagok. Képein a dologi világ tárgyai mindig átlényegülnek és jelenvalóvá válnak a viasz élőnek ható, performatív felületén.