A fiatal, huszonéves Rozsda Endre (1913, Mohács/H – 2009, Párizs/F) művészetében az 1937-es év fordulatot jelentett: ekkor hallotta Bartók Béla zenéjét egy Zeneakadémiai koncerten, ahol a zeneszerző feleségével közösen adta elő Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című darabját. A felkavaró élményre Rozsda a következőként emlékszik vissza: „Olyan helyen ültem, ahol jól láthattam Bartók kezét. El voltam kábulva. (...) Teljesen megrészegültem ettől a zenétől. Úgy éreztem, hogy az én művészetemet bírálja. Megértettem, hogy nem vagyok a magam kortársa.”
Ez a meghatározó Bartók-élmény Rozsda művészetében időről időre visszatért és inspirációt jelentett. Ezek közül A kékszakállú herceg vára a legjelentősebb kötődés, amely alkotás Rozsda érett, úgynevezett kaleidoszkópos korszakának egyik főműve. Jelentőségét mutatja, hogy a művész 14 évig dolgozott rajta, és méreteit tekintve a három legnagyobb Rozsda-kép egyike. Bonyolult tér- és formastruktúrája visszhangozza Bartók operájának szavakkal ki nem fejezhető érzelmi komplexitását és ritmikáját.