Sebastian Weissenbacher (1959, Eggenburg/A) művei első látásra zavarba ejtően hatnak a nézőre, hiszen ami elé tárul az egyfajta „giccsorgia”, banális tárgyak közjátéka erőteljes, sokszor rikító színekkel, feszített, homogén felületekkel. Ami mégis egyértelmű, az a képekben rejlő erőteljes cinizmus és humor, valamint az érzet, hogy a fentiek ellenére Weissenbacher alkotásai a legkevésbé sem banálisak, hiszen ha lekaparjuk a rózsaszín, csillogó mázat, mély emberi problémák, társadalomkritika, egzisztenciális létkérdések, aktuálpolitikával és vallással kapcsolatos utalások tárulnak fel előttünk. Weissenbacher – ahogy Hegyi Lóránd művészettörténész is írja egyik tanulmányában – az udvari bohóc maszkját veszi fel, mely mögött azonban ott áll az éles megfigyelő.