Ujházi Péter (1940, Székesfehérvár) egy olyan erős festői attitűdöt képvisel, amely minden technikában, minden műfajban elementáris erővel reprezentálja kvalitásait. Egyszerre viszi tovább és fedezi fel újra a látványelvű festészet elveit, miközben bátran tér vissza az expresszív hatásokhoz.
A korábbi art brut irányzathoz köthető korszakát követően az erős koloritok és formai megoldások válnak hangsúlyossá képein, valamint mesterének Bernáth Aurélnak természetközpontú expresszionitáshoz is visszatér.
A Vidéki égbolt című képen Ujházi a képmező valamennyi elemét élénk ecsetvonásokkal, benyomás jellegű gesztusokkal és mégis könnyed komponálással festi meg, melyet az akvarell használata tesz lehetővé. A korábbi festői korszakokat meghatározó embertömegek áramló hatása, a sokaság univerzális érzetének megteremtése az égbolt bolygókkal és fénylő égitestekkel benépesített tömegjeleneteként érezteti hatását. Az akvarell-technika alkalmazása, a színpigmentek és a víz koncentrációja az átélt és a fiktív valóság szürrealisztikus keveredését eredményezi, melyben a realitás fogódzói fellazulnak, a látvány szinte „cseppfolyóssá” válik, a valós kép az emlékképpel keveredik, a távoli és közelmúlt találkozik, a belső és külső világ összemosódik. Az azonosítható valóság alakzatai és az átélt létállapotok elvonatkoztatott képei megtörik az arányok és terek logikáját. A Vidéki égbolt című kép egy hétköznapi, szinte banális látvány törékeny pillanatát emeli mitológiaszerű jelentőségűvé ezáltal téve azt a láthatatlan, égi szférák rokonává, mely hatást az akvarell képlékeny és egyben színekben és formákban kavargó, mozgalmas felülete teremti meg.