A „Szimulakrumok II.” a látszatok virtuális világát reprezentálja.
A digitális világ terjeszkedése, mindent átfogó hatása megerősíti azt a több évtizedes baudrillard-i teóriát a szimulakrumokról, mely szerint a valódi és képzeletbeli összekeveredik, és valódinak már csak azt tekintjük, ami reprodukált, azaz maga a valóság vált hiperrealitássá. A szimulakrum nem egyszerűen helyettesíti a valóságot, hanem elrejti azt, és maga lép a valóság helyébe. Virtuális világot konstruál, melyben megkülönbözhetetlenné válik a valódi és az illúzió. Ez a látszat, illúzió és valóság, megfogható és megfoghatatlan ellentéte az, ami vizuálisan megjeleníthető. A figurák arca előtti csavart, áttetsző formák és a körök eldönthetetlen motívumok abból a szempontból, hogy valami valódit látunk, érzékelünk-e vagy csupán látszatokat. A kettős portré így átbillen a megszokottság kompozíciójából egy másik dimenzióba.