
A műveiről
Mulasics László a 80-as, 90-es évek hazai színtérének meghatározó alakja, akinek pályája a 80-as évek derekán indul, első alkotásai heves gesztusok által meghatározott figurális kompozíciók voltak. 1986-ban éles váltással elhagyja a figuralitást, megkezdődik a geometria térhódítása és sokrétű anyagkísérletei 1987-ben elvezetik az ókori viasztechnikához, az enkausztikához. A felhevített viasszal való alkotás az idők folyamán összeforr nevével, mesterévé válik. A 80-as évek pszeudo térképeit, alaprajzait, archaikus építményeit a 90-es években felváltják a művészettörténeti idézetek – vadászkutyák, griffek -, fizikai ábrák, csillagászati eszközök és diagramok. A 90-es évek második felének motívumkezelése a Pattern and Decoration örökségét hordozza, míg a képeken feltűnő írások, elméleti kutatások a konceptuális művészet felé közelítenek. Az utolsó évek élénk színei, az új életre kelt növényi ornamentika, vegyítve a tudományos ábrákkal vagy geometrikusabb struktúrákkal, egy újabb korszak indulásának jeleit mutatják, mely kettétörik a művész korai halálával.
Életrajz
MULASICS László
1954 Szepetnek (H) – 2001 Feketebács (H)
Tanulmányok
1980-86
Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest (H) – festő szak
Mestere: Blaski János
Egyéni kiállítások
2020
A Kutyák, szarvasok és griffek – Várfok Galéria, Budapest (H)
2017
A megoldás kezdete – Várfok Galéria, Budapest (H)
2015
Aranymetszés – Raiffeisen Galéria, Budapest (H)
2014
Mulasics László retrospektív – Várfok Galéria, Budapest (H)
2012
MULASICS – Ernest Zmetaka Művészeti Galéria, Érsekújvár (SK)
2011
Zajok zátonyai – Várfok Galéria, Budapest (H)
2008
90-es évek – Várfok Galéria, Várfok és XO Terem, Budapest (H)
2000
90-es évek – Várfok Galéria – Várfok és XO Terem, Budapest (H)
2004
Derült fény – Várfok Galéria, XO Terem, Budapest (H)
Gaudens Pedit gyűjtemény kiállítása Mulasics László Műveiből – Budapest Galéria, Budapest (H)
Fészek Galéria, Budapest (H)
2003
Fészek Galéria, Budapest (H)
2002
Várfok Galéria, Budapest (H)
Mulasics László kiállítása – Kiscelli Múzeum/ Fővárosi Képtár, Budapest (H)
Raiffeisen Galéria, Budapest (H)
2001
Fészek Galéria, Budapest (H)
2000
Izosztázia – Várfok Galéria, Budapest (H)
Nádler István és Mulasics László kiállítása – Párizsi Magyar Intézet, Párizs (F)
1999
Derült fény. Mulasics László kiállítása – Fészek Galéria, Budapest (H)
1998
Rátz Stúdió Galéria, Budapest (H)
1997
Fészek Galéria, Budapest (H)
1996
Pandora Galéria, Badacsonytomaj (H)
Deli Ágnes szobrászművész és Mulasics László festőművész kiállítása – Vigadó Gallery, Budapest (H)
1995
Mulasics László új munkáinak (1994-95) kiállítása – Fészek Gallery, Budapest (H)
Mulasics – Jeruzsálem Theater, Jeruzsálem (ISR)
1994
Mulasics – M to M Galéria, Tokyo (J)
1993
Mulasics László – Galerie Gaudens Pedit, Lienz (A)
Pandora Galéria, Badacsonytomaj (H)
1992
Mulasics László új művei – Fészek Galéria, Budapest (H)
1991
Pécsi Kisgaléria, Pécs (H)
1990
Vision Budapest. Tamás Hencze, László Mulasics – Bawag Foundation, Bécs (A)
Mulasics László Smohay-díjas festőművész kamara-kiállítása – Várostörténeti Múzeum, Székesfehérvár (H)
1989
Üres tér. Borbás Klára, Fehér László, Mulasics László – Argerlander Galéria, Bonn (D)
Pozíciók IV. / One B-Mulasics – Fészek Galéria, Budapest (H)
Fehér-Mulasics – Galerie Panetta, Mannheim (D)
Műcsarnok, Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest (H)
1988
Galerie Eremitage, Berlin (D)
1986
Birkás/Kelemen/Mulasics/Nádler – Rolandshof Galéria, Bonn (D)
Válogatott csoportos kiállítások 2010 óta
2023
art KARLSRUHE (G)
2022
Art Market Budapest (H)
Árapály tényezők – Duna Múzeum, Esztergom (H)
2021
Más tájak jönnek – Várfok Galéria, Budapest (H)
Családfák – Várfok Galéria, Budapest (H)
2020
A legek – VÁRFOK30 – Várfok Galéria, Budapest (H)
„Rendkívüli művek, rendkívüli időkben” – Várfok Galéria, Budapest (H)
2018
Art Market (Várfok Galériával), Budapest (H)
Fekete – Várfok Galéria, Budapest (H)
2015
A Várfok Galéria 25 éves jubileumi kiállítása – Várfok Galéria, Budapest (H)
Art Market (Várfok Galériával), Budapest (H)
Ornamens-értelmezések a jelenkori képzőművészetben 1990-2015 – Várfok Galéria, Budapest (H)
Siliconvalse. Hungarian Reality – House of Arts, Brno (CZ)
2014
Art Market Budapest – Várfok Galéria, Budapest (H)
Szögletek – Várfok Galéria, Budapest (H)
2013
Art Paris Art Fair – Várfok Galéria, Paris (F)
Merülési vonalak – Várfok Galéria, Budapest (H)
Art Market Budapest – Várfok Galéria, Budapest (H)
2012
Art Market Budapest – Várfok Galéria, Budapest (H)
Kontrasztok vonzásában – Reök-palota, Szeged (H)
Introspective – Chilf Mária, Mulasics László, Szűcs Attila kiállítása – Enigma Arts Galéria, Veresegyház (H)
Kortárs Magángyűjtemények XVII. Válogatás Gerendai Károly gyűjteményéből – Godot Galéria, Budapest (H)
2011
30 éves a Fészek Galéria – Születésnapi kiállítás II. rész – Fészek Galéria, Budapest (H)
30 éves a Fészek Galéria – Születésnapi kiállítás I. rész – Fészek Galéria, Budapest (H)
Kortárs Magángyűjtemények XVI. Válogatás Hetényi Csaba gyűjteményéből – Godot Galéria, Budapest (H)
2010
Papíron – csoportos kiállítás a Várfok Galéria művészeivel – Várfok Galéria – Várfok Terem, Budapest (H)
Budapest Art Fair – Várfok Galéria, Budapest (H)
Munkái közgyűjteményben
Museum Moderner Kunst – Stiftung Ludwig, Bécs (A)
Graphischer Sammlung der Albertina, Bécs (A)
Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz (A)
Kortárs Művészeti Múzeum, Szarajevó (BHV)
Artéria Alapítvány, Budapest (H)
Szépművészeti Múzeum, Budapest (H)
Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest (H)
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (H)
Modern Magyar Képtár, Pécs (H)
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár (H)
Paksi Képtár, Paks (H)
Szombathelyi Képtár, Szombathely (H)
Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely (H)